Egyszerűbb hagyni, hogy az adatszférába merüljek, mint itt feküdni a végtelen éjszakában, hallgatni a szökőkutat, és várni a következő vérzést. Ez a gyengeség nem csak az erőmtől foszt meg; önmagam árnyéka leszek tőle, lélektelen, üres váz. Emlékszem, hogyan ápolt Fanny, amíg a Wentworth Place-ben lábadoztam. Emlékszem a hangjára és a filozófiai eszmefuttatásokra, amiket fitogtatni szeretett: Vajon létezik másik élet is? Lehet, hogy egyszer felébredek, és kiderül, hogy mindez álom csupán? Így kell lennie, mert nem hihetem, hogy csak erre a szenvedésre teremtettünk.
Ó, Fanny, ha tudtad volna! Pontosan erre a szenvedésre teremtettünk. A végén, miután visszahúzódtak a fájdalom hullámai, nem marad más belőlünk, mint az öntudat tiszta tócsái. Az a rendeltetésünk, hogy magunkban hordozzuk a fáj
