Ahogy a meleg lépcsőházból kilépett az utcára, azonnal arcul csapta a hideg hajnal kellemetlenül nyirkos lehelete. A szemerkélő köd, a korai kelés miatt eleve rossz hangulatát csak még borongósabbá tette.
Kedvetlenül kezdte szaporázni a lépteit, hogy legalább a fél hatos buszt el ne szalassza, mert a végén még elkésik a munkahelyéről.
Már percek óta caplatott az egyre sűrűsödő, tapadós nedvességben, amikor a csendből kihallani vélte egy másik cipő kopogását. A léptek, igazodva az övéhez, egyenletesen csapódtak az aszfalthoz, állhatatosan követték.
Újabb percek teltek el. Nem akart fóbiásnak mutatkozni, hogy lopva hátra nézzen, ki jöhet mögötte, bár talán meg se látta volna a sűrű lekvárhoz hasonlatos ködben.
Akkor támadt egy ötlete, és az egészen felvillanyozta. A megálló messze volt,
