Ilyen korán egy olasz kisvárosban még mindenki az igazak álmát alussza. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem „igaz”, mivel én ébren virrasztok – gondolta Martinella. Felkelt és gépies mozdulattal kisimította a takaróját. Pillanatok alatt felöltözött.
Miután elvégezte mindazt, amit eltervezett, vette a kabátját, táskáját, és a lakás kijárata felé indult, közben igyekezett, hogy minél kevesebbet szippantson be, a benzingőzös levegőből. Kilépve a folyosóra, az ajtót halkan behúzta maga mögött. A zárban kétszer elfordította a kulcsot, majd a táskájába nyúlt, hogy megbizonyosodjon afelől, a lakás összes kulcsa nála van. Ugyanolyan csendben, ahogyan kijött, a félhomályos lépcsőházban lebotorkált a hajnaltól még sötét, fénytelen utcára. Két lépéssel az erkélyük alá ért. Megállt. Csak a perc töre
