– Rendben, tegyük meg! Én sem akarok bujkálni többé – adja meg magát végül mosolyogva.
Fejem hátrabiccen, ahogy megkönnyebbülve kifújom a levegőt és a plafon felé nézek.
– Hála istennek. Nem sok választott el a szívrohamtól – nyögöm, mire ő a nyakamba ugrik, és ebben a pillanatban lecsúszik róla a takaró.
*
Nem akarom elaprózni a dolgot, annak úgysincs értelme. Ha egyszer meglátnak minket együtt nyilvánosan, onnantól kezdve teljesen mindegy, szóval jobb, ha belecsapunk a közepébe. Szeretném olyan lazára venni a dolgot, amennyire csak lehet, úgyhogy ma délután ebédelni viszem Lily-t, mint ahogy bármelyik normális pali tenné a barátnőjével ebédszünetben. A KFC-be persze azért nem mehetünk, mert sosem szabadulnánk, de a Sketch a Baker Streeten megteszi kezdésnek. Ott legalább nem tojják ö
