– Engedd el, hallod? Jax, kérlek, ne csináld!
A vállába kapaszkodva próbálom leszedni Jimről, nem túl nagy sikerrel. Jackson több mint egy fejjel magasabb nálam, de még Jimnél is vagy tíz centivel. Ő csak rázza a volt vőlegényemet, mintha az egy zsák krumpli lenne, és úgy tűnik, meg sem kottyannak neki azok a kósza pofonok, amiket alkalom adtán sikerül bevinnie neki. Próbálok elé állni, hogy a látóterébe kerüljek, és úgy folytatom:
– Hagyd békén, kérlek Jax!
A bicepszére szorítom a tenyerem, mire végre rám néz, majd dühödten ellöki magától Jimet. A fejét lelógatja és erősen zihálva nekitámaszkodik a falnak. Jim eközben levegő után kapkodva próbálja összeszedni magát.
– Jól vagy? – szólalok meg, nem is igazán tudva, hogy pontosan kinek szántam a kérdést.
– Ez… ez egy eszeveszett őrült
