1992SZEPTEMBER 23.
Három napig tartott a szerelmes boldogság mámora. Ez még egy tizenöt évesnél sem mondható hosszú időnek. Abban a három napban csak a csókunkra gondoltam. Egész vasárnap vártam, hogy hétfőn újra találkozzunk az iskolában. Nem csalódtam. Chris óvatosan fogta meg a kezemet az iskolaudvaron, később hazakísért, majd hosszan csókolóztunk az utca végén. Elgyengültem a közelében, az érintésétől bizsergés futott végig minden porcikámon.
El is feledkeztem arról, amit az osztálytársaink suttogtak a háta mögött. De nem sokáig rejtőztek a problémák, hamar eljött az a kellemetlen szerda reggel. Nálam volt Chris franciafüzete, amiből a tavalyi jegyzeteket nézegettem. Aznap kellett visszaadnom, másnapra meg kellett írnia a házi feladatot.
Az udvaron vártam, hogy Chris belépjen a kapu
