Temessy őrnagy megsimogatta tömött bajuszát, intett a fejével. Szőts leült, megigazította nadrágját, és az őrnagyra nézett.
Temessy komótosan rágyújtott egy Mirjamra, mélyen leszívta a füstöt, aztán a Szőts mellett ülő emberhez fordult.
– Tehát maga Kotnyek Elemér? – kérdezte a borostás állú sovány embert.
– Igenis, tisztelettel. – Az utcaseprő hangja kellemesen dallamos volt.
– Dohányzik?
– Rágyújtanék, ha meg méltóztatik engedni.
Az őrnagy előrenyújtotta a dobozt.
– Tessék, Kotnyek, gyújtson rá. – Megvárta, míg a sovány ember kicsípett egy cigarettát a dobozból, aztán Szőtsre nézett. – Gyújtson rá maga is.
A testes ember előrehajolt, alázatos mosoly ült ki az arcára.
– Hálásan köszönöm, őrnagy úr. Rágyújtottak.
Temessy gömbölyű állát tenyerébe támasztotta.
– Sok jót hallottam
