XII. FEJEZET
Colt nagyon rosszkedvűen sétálgatott a folyóparton. A feje nagyon fájt még az éjszakai kalandtól, mikor Hughest megpillantotta.
A fiatalember arca ragyogott a boldogságtól. Cerberus, úgy látszik, osztozott örömében, mert bohókás ugrásokkal követte.
– Talán valami váratlan örökséghez jutott? – kérdezte a kis detektív mérgesen.
– Sokkal nagyobb dolog történt – válaszolt Hughes vidáman. – Nézze, kedves kollégám, milyen gyönyörű a folyó, olyan sima, mint a tükör… Gyönyörű minden… A fák, a bokrok, az ég…
– Kissé beborult – jegyezte meg Colt.
– Nem tesz semmit – folytatta Hughes zavartalanul –, én így is gyönyörűnek találom… Mindent gyönyörűnek találok, még magát is, kedves kollégám… Teringettét, csak most veszem észre, hogy milyen szép vörös színe van a hajának… Pszt… figyelj
