37. FEJEZETGrant
Egyedül ültem a Leilani fedélzetén. Az öböl furcsán csendes volt ma délután, ami valahogy illett a mostani hangulatomhoz. Ugyanazt a különös nyugalmat éreztem, mint ami a csendes vizet jellemezte, bár azt hittem, hogy ma épp az ellenkezőjét fogom érezni. Sokkal többet jelentett elbúcsúznom ettől a hajótól, mint pusztán elhagyni azt a helyet, ahol évekig laktam. Ugyan a hajó nem megy sehová – addig nem, amíg Papus még kijár hozzá, mégis eljött az idő, hogy továbblépjek. Itt az ideje, hogy a napomat már ne olyan emlékekkel kezdjem el és fejezzem be, amik örökké kísérteni fognak; ideje új emlékeket szerezni – boldog emlékeket. Már csak egyvalamit kellett megtennem.
Nagy levegőt vettem, és felemeltem a tollat és a papírt, amit elöl hagytam, amikor az utolsó holmikat is becso
