Belle
Tizennégy évesen
– Undi!
Közöltem az univerzummal, merthát ez tényleg az. Nézni, ahogy a szüleid tinik módjára smárolnak a kombi Honda Accordjuk első ülésén, több mint gáz.
Persy látszólag nem osztozik a véleményemen, hanem ellágyulva sóhajtozik mellettem hátul.
– Hagyd őket!
– Áh, igaza van a nővérednek. Mindennek megvan a maga helye és ideje, és ez most nem az – húzódik el apa anyától, és még egy utolsó csókot nyom a vállára, mielőtt olyan helyre tenné a kezét, ahol láthatom. A kormányra.
Hogy még rosszabb legyen a helyzet (márpedig be kell vallani, hogy az már eleve elég gázos, ha azt kell néznem, hogy a szüleim nyálat cserélnek, nekem pedig nincs hova menekülnöm), épp a kocsisorban állunk, hogy megkapjuk a hamburgerünket és turmixunkat, amit rendeltünk. Mintha maradt volna
