Rush A bajnokság végeztével elmentem zuhanyozni. Nem akartam megvárni, amíg megkapjuk a második helyért járó trófeát, meghagytam, hogy Grant és Meg tegyék meg helyettem. Nem érdekelt az egész. Csak azért vettem egyáltalán részt a versenyben, mert még a nyár elején feliratkoztam Granttel és Nannel. Minden évben golfoztunk, mert jótékonyságra gyűjtöttek. Beugrottam az irodába is, ami elé az italoskocsikat parkolták, de Darla mondta, hogy Blaire és Bethy egy órával ezelőtt elmentek. Felhívtam Bethyt, de nem vette fel a telefonját. Úgy gondoltam, hogy mire átöltözöm és lezuhanyzom, addigra visszaérnek. Bethy kocsija a parkolóban állt, amikor leálltam a lakásuk elé. Blaire bizonyára otthon volt. Hála istennek! Egész nap elképesztően hiányzott. Háromszor kopogtam az ajtón, majd türelmetlenül

