A repülőúton hazafelé most kivételesen Barbara szeretett volna ablak mellé ülni, de Emil nem bánta. Teste jótékonyan volt ernyedt, és zsibbadt, és mégis boldog és elégedett lehetett, mert az elmúlt napokban szíve hölgyével valóságosan is egyre közelebb kerülhettek egymáshoz, és ez többet ért számára a világ összes kincsénél.
Kitalálták, hogy felváltva próbálnak meg a hosszú repülés alatt aludni. Míg az egyikük kicsit hátradőlt az ülésben, addig a másik fejét a vállalira hajtja, aztán pár óránként megpróbálnak majd cserélni. Eleinte Emil volt az, aki borzasztóan nehezen, és körülményesen szokott hozzá. Szinte lehetetlen, és elcsépelt vállalkozásnak ítélte ezt, ám Barbara annyira kedves és gyöngéd volt, és szerelmesen hajtotta álomra fejét a vállain, hogy most valóságosan is úgy érezhette
