Garrett
Az új évben tovább zakatol az iskolaév, mint egy tavasz felé siető vonat. Egy februári szombati kora reggelen Callie az ágyamban rám veti magát; melltartó nélküli mellei ugrálnak egyik Lakeside oroszlános pólóm alatt, ajkai pedig beborítják az arcomat, a nyakamat és a mellkasomat gyors, forró csókokkal.
Nem rossz így kezdeni a napot.
– Ébresztő…, ébresztő, Garrett…, ébresztő, ébresztő, ébresztő!
Snoopy felugrik mellé, és csatlakozik a bulihoz: az arcomat nyalogatja és eláraszt szarszagú leheletének bűzével.
Elfordítom a fejem.
– Jaj… öreg, már megint megetted a kakádat? Mondtam, hogy hagyd abba.
Mélyen a szemembe néz, és látszólag cseppet sem bánja.
Callie felhagy a puszilgatásommal.
– Snoopy megeszi a kakáját?
Megdörzsölöm az arcomat, hangom pedig rekedt az álmosságtól.
