Delia
Josh karjaiban ébredni – ez valami új, és álomszerű. Egy részem, az, amelyik már milliószor fantáziált erről a pillanatról, azt várja, mikor foszlik semmivé a karjának súlya, és a szívverése mikor változik át az ébresztőóra ketyegésévé.
De az egyenletes dobogás nem szűnik a fülemben. A karja sem tűnik el, sőt ami azt illeti, csak még szorosabban ölel magához.
Kilesek a szemhéjam alól, csak hogy Josh lusta mosolya nézzen vissza rám.
– Jó reggelt!
– Reggelt!
Fel-le simít a kezével a hátamon.
– Idejét nem tudom, mikor aludtam utoljára hatnál tovább.
Az órára pillantok, és megakad bennem a szusz.
– Te jóisten! Tizenegy óra van!
Josh felnevet.
– Igen. Úgy tűnik, mindkettőnket elgyötört kissé az éjszaka.
A lábam közti sajgás nyomatékot ad a szavainak. Az előző éjszaka csodálato
