Joshua
– Hová viszel? – kérdezi Delia nevetve, miközben a szemét befogva vezetem előre.
– Csak menj tovább! Még három lépés. – Sóhajtva engedelmeskedik. – Rendben. Állj meg!
Leveszem a kezem a szeméről, mire elakad a lélegzete. A ház, ami előtt állunk, Delia utcájában van, nem messze az övétől, és valami gyönyörű. A nyeregtetős homlokzat hihetetlenül néz ki az emelet egész falat betöltő ablakaival és az azokat szegélyező, ünnepi fehér fényekkel. A középsőtől jobbra és balra van még egy-egy kisebb nyeregtető, az épület egészén pedig veranda fut körbe. Egész gyerekkorunkban csodáltuk ezt a házat.
– Te emlékszel erre a helyre? – kérdezi habozva.
– Mindenre emlékszem, ami veled kapcsolatos. – Delia szeme tágra nyílik, aztán újra a házra néz. Előlépek a háta mögül, és mindkét kezét a kezem
