19.
Béláék megkapták Nyiri Lajostól a kórházi igazolást.
Erzsi türelmetlen volt, minduntalan az óráját nézte, szeretett volna már indulni. Három órára az Osztapenko-emlékműnél kell lennie. Mindent jól a fejébe vésett, és Bélától elbúcsúzva nekivágott az útnak. Az eső sűrű, apró cseppekben hullott, s játékos kis karikákat vert a tócsák felszínén. – Mintha ezernyi kis hal kapkodna levegő után – gondolta a lány. A házakat, az úttestet, a kerítéseket, a lámpaoszlopokat, a siető emberek ruháját – mindent betakart a szürke, nedves esőfátyol.
Valami mély csend ereszkedett a városra. Hiányzott a megszokott utcai zaj, a villamosok csengetése, az autók kürtjeinek vad rikoltozása, a motorok zúgása, hiányzott az élet.
Az utcákon a Nemzetőrség járőrei cirkáltak. Erzsi megfigyelte, hogy a huszonharm
