Payton
Utálok olyan kötelességtudóan visszatérni ide.
Utálom ezt a játékot játszani.
Utálom, hogy amikor itt vagyok, olyan érzés, mintha legyőzött volna.
Mintha az övé lennék.
Mosolyogj! Színlelj egy kis boldogságot!
Nehéz úgy tenni, mintha Trent nem menne az agyamra. A másik választás azonban hagyni, hogy ő nyerjen. Így hát, amikor végigsétálok a kietlen folyosón, a múltra gondolok. Mielőtt elfelejtettem mosolyogni. Mielőtt betöltöttem a tízet, amikor a nővérem egy újabb villába költöztetett minket. Mielőtt találkoztam a pasijával, Tonyval, akié a villa volt. Mielőtt rájöttem, hogy több, mint ijesztő alak.
Oké, ennyit arról, hogy nem hangolod le magad, Payton.
Megrázom a fejem, és félresöpröm az emlékeket.
Nincs helyük – sem itt, sem most, sem soha.
– Elkéstél – szól egy hang a
