– A2 a szörnyű – suttogta Éva –, hogy tehetetlenek vagyunk.
– Igen, a betont nem tudjuk átvágni – felelte.
Ekkor csobogva megindult a víz. Éva felugrott. Az asztal felől motozás hallatszott.
Sárgán loccsant szét a fény. Sándor hunyorított, de látta, hogy mint a feltört forrásból, vastag sugárban ömlik a víz. Aztán Fritzre nézett, aki összeszorított szájjal állt az asztal mellett. Arcizmai ugráltak.
Sándor felült, hátát a falnak támasztotta, és gondolkodva dörzsölte az állát.
– Csináljatok valamit! – hallotta Bottlik hörgő hangját. – Csináljatok valamit.
Látta, hogy Bottlik kétségbeesve bámul a hajóládákra. Sándor nem volt kárörvendő, de most mégis afféle furcsa érzés kerítette hatalmába.
– Fritz, drága Fritz, gyere segíts… tegyük fel ezt a ládát az asztalra… Fritz! – könyörgött a ma
