1.
Sugár Magdi felült az ágyban, és elégedetten mustrálgatta szerelme arcát. Kiss Vilmos szőke, göndör haja csatakosan hullott homlokára, arca verítékben fürdött, és a kielégült férfi csendes sóhajait hallatta. Lassan felnyitotta a szemét, és Magdira nézett. A lány kedveskedve beletúrt a hajába, úgy kérdezte:
– Jó volt, drágám?
– Isteni volt!
Magdi felállt, széthúzta az elsötétítő függönyt. Hunyorogva nézett a tavaszi napsütésben fürdő utcára. A fiú aggódva szólalt meg:
– Biztos, hogy szedsz fogamzásgátlót?
– Naná! Épp az hiányozna, hogy az érettségi előtt legyek állapotos. – Kis gondolkodás után hozzátette: – Nem hiszem, hogy valaha is fogok gyereket szülni. Nem akarok gyereket. – Az asztalhoz ment. Kecses mozgásán meglátszott, hogy évek óta művészi tornára jár. Felemelte a vodkás üveget, és töltött a poharakba, az egyiket átadta Kissnek.
– Hozzál be sört! – kérlelte a fiú. – A lány gyorsan felhúzta tenyérnyi bugyiját, és kiment a konyhába. Jól hallatszott, hogy kinyitotta a hűtőszekrényt, és a falipolcról leemelte a poharakat. Tálcával a kezében jött vissza, rajta egy üveg sör és két pohár.
– Majd én töltök! – segédkezett a fiú. Felállt. Legfeljebb néhány centivel lehetett magasabb a lánynál, de nem több százhetvennél. Kisportolt, izmos teste volt. Az asztalhoz ment, átölelte Magdit, aztán öntött a poharakba.
– Ne habosra! – kiáltotta a lány.
– Tudom. Parancsoljon, hölgyem!
Leültek. Kiss egy ideig fürkészve nézegette Magdit, aztán azt mondta:
– Ma vagyunk harmadszor együtt, de valójában még nem ismerlek.
Magdi halkan felnevetett.
– Hát persze hogy nem ismersz. Nem volt türelmed a beszélgetéshez. Mindig gyorsan letepertél, aztán sietnünk kellett, így történt a múlt csütörtökön is. „Siessünk! – mondtad. – Az egyetemre kell rohannom.”
Három héttel ezelőtt ismerkedtek meg Fazekas Daniék rózsadombi villájában. Fazekas apja szinte megszakítás nélkül külföldön tartózkodott. Hol valamelyik nyugati országban, hol a Szovjetunióban kötötte a jobbnál jobb üzleteket mint a magyar kereskedelmi kirendeltség ügyvivője. Később tanácsos lett. Időközben vásárolt egy kétszintes villát a Rózsadombon. A villa teraszáról csodálatos kilátás nyílt. Jól látszottak a dunai hidak, az Országház, a Bazilika. A fiú akkor hívta meg barátait, amikor Fazekas Mátyás és felesége három napra Ausztriába utazott, mert ott még lehetett síelni. A kis Fazekasnak nem volt kedve az utazáshoz, így hát otthon maradt. Pompás lemezei voltak, kitűnően lehetett rájuk csápolni, vonaglani. Kiss Vilmos Lévár Zoltán révén került a társaságba. Lévár apja a Külkereskedelmi Minisztériumban volt főosztályvezető, és baráti szálak fűzték Fazekasékhoz. Lévár Zoli filozófiát tanult a bölcsészkaron, Kiss Vilmost a Dózsából ismerte, mindketten ott karatéztak. Lévár hozta magával Sugár Magdit is. A buli nagyon jól sikerült, Daninak már volt videója és jó néhány pornófilmje, amilyet a vendégek még sohasem láttak. Nem csoda, hogy az alkohol és a filmek hatására tűzbe jöttek. Kiss a buli után hazakísérte Magdit. A lány a Hármashatár-hegy lábánál, a Farkastorki úton lakott egy családi házban. Megbeszélték, hogy másnap délután találkoznak a Flórián mozi előtt.
Kiss Vilmos akkor éjjel a lányról álmodott, az éjfekete hajú, gombszemű csodáról, s alig várta a másnap délutánt. Magdinak is tetszett a szőke, göndör hajú fiú, ezért nem tiltakozott, amikor az felhívta a lakására. Egyedül élek, mondta Kiss, senki sem fog zavarni bennünket. A lakásban azonnal lerohanta a lányt, valósággal letépte róla a szoknyáját, blúzát. Magdi nem védekezett, hagyta, hogy a fiú magáévá tegye. Már nem volt szűz. Kiss csak annyit kérdezett: „Lévár Zoli?” „Igen – mondta a lány. – Az elmúlt nyáron egyszer lefeküdtem vele. Baj?” A fiú legyintett: „Semmi baj! Én nagyon szeretlek így is.” Amikor másodszor is egymáséi lettek, a fiú megkérdezte, hogy szed-e fogamzásgátlót. Magdi bólintott: „Nem kell vigyáznod!” Semmit sem tudtak egymásról, mégis úgy érezték, hogy nagyon boldogok. Este hét óra volt, amikor Magdi elment.
Második találkozásuk is sikerült. Utánozták a pornófilmeken látottakat s Magdi jó tanítványnak bizonyult, Kiss Vilmos pedig formában volt. Szeretkezésük változatossága még jobban összehozta őket. Ezúttal Magdi ráért volna, de a fiú sietett, előadásra kellett mennie az egyetemre. A jogi karon tanult, az első évet végezte.
1980. április 27-én találkoztak harmadszor, s végre mindketten ráértek, itták a vodkát, a sört, nem éreztek bódulatot.
– Nem dohányzol? – kérdezte Magdi.
– Sohasem dohányoztam.
– Én sem. – Ivott a vodkából. – Beszélj magadról!
– Vallatás? – tréfálkozott a fiú.
– Szeretnélek megismerni.
– Mit mondjak?
– Mindent. Mikor születtél, kik a szüleid és így tovább. Aztán majd én is elmondok magamról mindent. Azt is, amire nem vagy kíváncsi.
A fiú is ivott, az asztalra tette a poharát, aztán elgondolkodva lehunyta a szemét.
– Tudod hol van Úrkút?
– Nem tudom. Mit kell tudni róla?
– Többi között azt, hogy ott születtem, 1957. január 28-án.
– Akkor most huszonhárom éves vagy.
– Pontosan. Úrkút kilenc kilométerre van Ajkától, közel háromezer lakosa van. Ott volt egy szép verandás házunk. Apám a Timföldgyárban dolgozott, mérnök volt. Anyám az úrkúti tanács pénzügyi csoportját vezette. Apámat nem ismertem. Ötvenhatban belekeveredett a harcokba, állítólag amolyan vezetőféle volt, anyám szerint szónokolt, tüntetéseket szervezett, a szovjetek ellen is harcolt. Mi igaz, mi nem, fogalmam sincs. Ötvenhét márciusában rendőrök jöttek érte, de megszökött előlük, és azóta nyoma veszett. Valaki azt mesélte anyámnak, hogy a határon agyonlőtték, jeltelen sírban nyugszik. Huszonnyolc éves volt. Anyám egy ideig továbbra is a tanácsnál maradt, de 1960-ban kirúgták apám viselt dolgaiért. Nem adta fel. Képesített könyvelőként állást szerzett az ajkai villanytelepen. Apám egyik mérnök barátja vette magához, vigyázott rá, és titokban így vigasztalta édesanyámat: ne keseredjen el, férje igaz ügyért halt meg.
Hosszú ideig szótlanul ültek, kezükkel zavartan babrálták poharukat, nem néztek egymásra. Magdi szólalt meg először:
– Hol jártál iskolába?
– A nyolc általánost Úrkúton, a gimnáziumot Ajkán végeztem el. Közben a villanytelep főmérnökét Budapestre helyezték, a Villamosipari Tröszthöz. Néhány hét múlva az ő javaslatára anyám elcserélte úrkúti házát erre a lakásra, a mérnök pedig felvetette anyámat a tröszt pénzügyi osztályára, ahol hamarosan osztályvezető-helyettes lett. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy anyám még Ajkán belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, én pedig a KISZ-be, de bevallom, a mozgalmi élet nem érdekelt. 1975 őszén felvettek a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolára. Tavaly diplomás gyengeáramú üzemmérnök lettem, és azonnal állást kaptam az Elektrotechnikai Szövetkezetben. Anyám az év első napjaiban meghalt. Méhrákja volt. A műtét sikerült, de közben tüdőembóliát kapott, azt már az orvosok nem tudták kivédeni, pillanatok alatt meghalt. Árva lettem, egyedül vagyok, mint az ujjam, a nagyszüleim már régen meghaltak. – Széttárta a kezét. – Hát ez minden. – A torka kiszáradt, ivott. Nézte a lányt, Magdi szeme könnyes volt.
– Azt hiszem, most mégjobban szeretlek.
– Szükségem is van rá! És rád. Most te következel.
Magdi mélyet sóhajtott. Már bánta, hogy vallomásra kényszerítette a fiút, mert ha valaki, ő aztán nem szívesen beszél magáról. De most már muszáj.
– Hát nem is tudom, hogy kezdjem. 1962. március ötödikén születtem. Apám 1965-ben, huszonhét éves korában, a vállalati gépkocsival összeütközött egy teherautóval, azonnal meghalt. Háromévesen félárva lettem.
– Apád hol dolgozott?
– Párttitkár volt a Kábelgyárban. Nem ő vezetett, de a sofőr állítólag ittas volt. Anyám húszéves volt akkor, és nagyon szép. Sajnos már nem az, mert évek óta alkoholista. Huszonnyolc éves korában újból férjhez ment Debrőy Zsigmondhoz, egy negyvenéves állathoz. Építészmérnök valamelyik építőipari vállalatnál, ő szoktatta rá anyámat az italra. Esténként ájulásig leisszák magukat, néha becsinálnak, én meg takaríthatok utánuk. Anyám halálosan szerelmes abba az állatba, mert úgy senki sem tud dugni, mint ő. Ezt anyám szokta mondani részegségében. Mikor nagyon el vagyok keseredve, arra gondolok, hogy el kéne vágni a torkát, mint ahogy az a másik állat csinálta.
– Soós Lajosra gondolsz?
– Igen, aki annak a szerencsétlen rendőrnek elvágta a nyakát. – Egy hajtásra kiitta a vodkáját, és újra töltött. – Tudod, néha nagyon félek tőle, úgy néz rám, mintha le akarna teperni. Anyám látja, de nem szól, ő Debrőy pártján áll. Szóval borzasztó körülmények között élek.
– Költözz hozzám!
– Ez nem olyan egyszerű, de majd gondolkodom rajta.
– Gyere! Igaz, ez a kégli nem olyan csodás, mint a Fazekas-villa, de elférünk benne. Magdi, ha már itt tartunk, elmondom: elhatároztam, hogy addig nem nyugszom, amíg nem lesz olyan villám, mint Fazekaséknak.
– Ez aztán a program. És Mercedesed is lesz? Egyáltalán tudsz autót vezetni?
– Tudok. Jogosítványom is van, és lesz Mercedes is!
– Én is szeretnék vezetni. Álmomban sokszor vezetek. – A lábát keresztbe rakta, előrehajolt, hogy elvegye az asztalról a poharat. Feszes melle lágyan megrezzent. Csak sört ivott. – Elméletben pontosan tudom, hogy mit kell csinálni.
– Na, mesélj még! – nevetett a fiú, és felállt. – Hozok még egy üveg sört. – Kiment a konyhába, és önmagán is elmosolyodva arra gondolt, hogy feleségül kellene venni Magdit. Szép és okos. De csak érettségi után vehetné el, bár azt a két hónapot már fél lábon is kibírná. Azon kapta magát, hogy elbambult. Visszasietett a szobába, Magdi a heverőn feküdt meztelenül, karját vágyakozva a fiú felé nyújtotta. Kiss egy pillanatra megbénult, megragadta a látvány szépsége, aztán a heverő szélére ült, lehúzta alsóját, és már Magdi szemét, ajkát, mellét, hasát csókolta. Megérezte a lány gyorsuló lélegzetét, nem játszott vele tovább, ráhajolt… Magdi két lába ráfonódott a derekára, szorosan, mintha sohasem akarná elengedni. És egyszerre hullámzott a testük, hullámzott körülöttük a világ…
– Életem legszebb ölelése volt ez – sóhajtotta fáradtan Magdi, és karjával szorosan magához szorította a fiút. – Maradj kérlek, csak még néhány pillanatig. Olyan jó érezni a testedet, olyan nagyon jó…
A fiú nagy nehezen mégis kibontakozott a lány öleléséből, keze fejével megtörölte izzadt homlokát.
– Tényleg jó volt – mondta, az asztalhoz ment, teletöltötte a poharakat sörrel, az egyik poharat a lánynak adta. – Egészségedre!
– Meg a szerelmünkre!
Alig kétujjnyi sör maradt a pohár fenekén.
– Menj, zuhanyozz le!
– Gyere te is!
– Oké, megyek!
A zuhany alatt továbbjátszottak, viháncolva mosták egymás testét, közben nagyokat nevettek, mint akik tudják, ennél nagyobb boldogság nincs is a világon. Komótosan szárazra törölték a testüket, és felöltöztek.
– Mennyi az idő nálad? – kérdezte Magdi.
– Mindjárt hét óra. Sietsz?
– Nem. Csak az időre voltam kíváncsi. – A fotel karfájára ült. – Ma már nem kell tanulnom. Holnap nem írunk dolit, remélem, nem is felelek.
– Menjünk el vacsorázni! A vendégem vagy.
– Ma nem vacsorázom. Csak sajtot és almát fogok enni.
– Fogyókúrázol?
– Nem, de délben nagyon bezabáltam. Elkísérsz?
– Persze.
A lány magára vette könnyű ballonját. Az utcára érve egy ideig szótlanul ballagtak. Magdi szólalt meg:
– Holnap délelőtt felhívlak.
– Elfelejtettem mondani, holnap nem leszek benn.
A lány megállt, kíváncsian nézett a fiúra.
– Hová mégy?
Kiss Vilmos megcsókolta a lány orrát, belekarolt és továbbmentek.
– Holnap kilenckor kezdődik a rendőrgyilkosok pere a Fővárosi Bíróságon.
– Odamégy?
– Igen. Nagyon érdekel. Kíváncsi vagyok a fickókra, az ügyészre, a tanácselnökre, az ügyvédekre. Tanulni akarok. Aztán arra is kíváncsi vagyok, hogy hol buktak meg.
– Hát csak tanulj! Tanulj meg mindent, mert lehet, hogy egyszer te fogsz védeni engem a bíróságon.
Most a fiú állt meg. Meglepetten nézett a lány szemébe.
– Miért kerülnél a bíróság elé, elkövettél valamit?
– Még nem. De érzem, hogy meg fogom ölni a mostohaapámat.
– Még a gondolatot is verd ki a fejedből. Én megvédelek tőle. Mindenkitől.
Erősen alkonyodott, a nap már régen valahová a hegyek mögé bújt, csak onnan lehetett sejteni rejtekhelyét, hogy a nyugati égbolt olyan volt, mintha lángolna. Bekapcsolták az utcai világítást, a fények szétterültek az úttesten. Kiss Vilmos egyre szorosabban fogta a lány kezét. Amikor az iskola mellett kiértek a Vörösvári útra, a fiú megszólalt:
– Holnap hat órakor gyere fel hozzám! Oké?
A lány bólintott, megállt, megcsókolta a fiút.
– Szeretlek. Olyan jó veled lenni. – Néhány lépés után azt mondta: – Van egy tanár a suliban, szeretne megdugni.
– Miből gondolod?
– Abból, hogy megmondta. Képzeld, a márciusi klubnapon táncolt velem. Szorosan magához szorított, és akkor mondta.
– Mit mondott?
– Észrevettem-e, hogy az óráin csak engem néz, engem bámul. Mondom, persze, észrevettem. De nemcsak én, az osztály is észrevette.
– Hány éves a hapsi?
– Huszonöt-huszonhat. Nálad magasabb, a haja bozontos, a válláig ér. Bozontos a gúnyneve. – Szorosan a fiúba karolt, úgy folytatta: – Szóval táncolunk, kezével a mellemnél tapogat. Eltolom magamtól. Nevet. Azt mondja, jól jegyezzem meg, amit mond, az érettségi után, amikor már nem lesz a tanárom, meg fog dugni. Én meg azt gondoltam magamban, megdugod ám a mamádat.
Bozontos– A kurva anyját az ilyen trógernak! Mit tanít?
– Történelmet. El kell ismerni, hogy Bozontos nagyon tud. És jó a dumája. Egy évig Amerikában volt. ösztöndíjas. Csuda dolgokat mesél Amerikáról. – Már közeljártak a Bécsi úthoz, amikor Magdi újból megszólalt: – Tudod, mi tűnt fel nekem?
– Nem tudom.
– Bozontos történelmet tanít. Mióta én ismerem, ha ötvenhatról van szó, soha nem ejtette ki a száján azt, hogy forradalom vagy ellenforradalom.
– Óvatos duhaj. Bizonyára van egyéni véleménye azokról a napokról.
– Igen, azt mondta: azok a tragikus események.
azok a tragikus események– Ez is egy álláspont. Szerintem ez a nyilvánosságnak szólt, magában másképpen gondolta. És nem nehéz kitalálni, hogy mit gondol azokról a napokról.
A benzinkútnál megálltak. A fiú szorosan magához ölelte a lányt. Megcsókolták egymást.
– Vigyázz magadra! – mondta Kiss Vilmos. – És ha balhéznak, hagyd ott őket, gyere hozzám. Szervusz!
– Csókollak! – A lány átsétált az út másik oldalára.