18.
Május 24-én szombaton tíz óra után néhány perccel Debrőyéknél megszólalt a telefon. Debrőy vette fel. Pizsamában és kék-fehér csíkos fürdőköpenyben volt, vajas pirítóst rágcsált, ébredése óta már megivott két deci konyakot és két üveg sört, csak úgy, éhgyomorra.
– Debrőy-lakás! – dörmögte, és megszívta fogát, mert a pirítósból egy darabka a fogai közé szorult.
– Üdvözöllek, Kertész Árpád!
– Szervusz, vén csavargó, mi van veled?!
– Dolgozom, ez a sorsom, mást nem tehetek.
Megint megszívta a fogát, kellemetlen volt hallgatni.
– Nem láttalak a temetésen.
– Nem mentem el. Majd valamelyik nap kimegyek a temetőbe egyedül. Gondolom, tudod, hogy nagyon szerettem Magdit.
– Ő is szeretett téged. Jobban, mint engem.
– Erre most mit mondjak?
– Semmit, csak egy tényt közöltem. Terézzel a
