A kis Molnár Feri arcán érdeklődő kíváncsiság, Bardóczyén a szigorú némaság, Hunyadváryén pedig meglepetés tükröződött. Mindez villanásszerűen cikkant át rajtam, a másodperc töredéke alatt, míg arra gondoltam: „igen, állást kell foglalnod”. Tudtam, hogy felelnem kell. Azzal is tisztában voltam, hogy sorsomról, jövőmről is döntök. Így még nem voltam kiszolgáltatva a fasisztáknak. Tudtam, hogy ez is be fog következni. Mikor magányomban az ilyen találkozások körülményeit latolgattam, mindig úgy képzeltem el magamat, mint igazi kommunistát. Mindig azt magyaráztam önmagamnak, hogy az lesz az igazi erőpróba. Pontosan olyan, mintha annak idején a nyilasok kezébe kerültem volna, vagy Hain Péterek markába. Tehát úgy kell viselkednem, ahogy az igaziak viselkedtek: keményen, megingathatatlanul… De má
