Vágyakozók

2.-1

Alíz késő délután már a műterem ajtajából figyelte a nagyanyját. Margó mint mindig, most is szivarozás közben adta az instrukciókat. Hamvasszőke, Marilyn Monroe frizurája ugyanolyan makulátlan, mint divatosan egész hegyesre alakított, kárminvörös körme.

A félhomályosan bevilágított stúdióban a tolókocsiban ülő meghatározhatatlan korú hölgy Alízra villantotta hófehér mosolyát.

– Drágám, egy pillanat türelmet, ez az utolsó beállítás! Te meg, Madzag fiam, menj oda, igazítsd meg a haját, azt akarom, hogy kissé lelógjon az ágyról, jó kis kontraszt lesz!

– Cérna, asszonyom, Cérna! A fotós asszisztens félénken közelített a fekete szaténnal bevont ágyon heverő meztelen modellhez, és remegő ujjakkal próbált igazítani az oroszlánsörényen. – Rendben, így gondoltam! Viola, egy kicsit sejtelmesebben! Kicsit több érzelemmel nézz az objektívbe! Oké, oké, rendben! Ez ma már nem lesz jobb! A holnapi viszontlátásig! Köszönöm mindenkinek a munkát! Madzag, te még maradj, szeretném látni a képeket!

– Margó, szerinted a mi olvasóink mire kíváncsiak jobban, Viola mellére, vagy a fekete selyemmel csodálatos kontrasztot alkotó hajzuhatagára?

– Alíz, drágám ne feledd, hogy az olvasók tetemes százaléka nő, és egy nőnek igenis fontosak a részletek. Egy nőnek nem elég a nyers szex! De ezt te is tudod, hiszen szinte költészet, amit művelsz!

– Igen Margó, mint mindig, most is igazad van.

Persze a lánynak egészen más véleménye volt nagyanyja vállalkozásáról és az ő úgynevezett költői vénájáról. Az igazság az volt, hogy Margó, mióta az agyvérzése után tolószékbe kényszerült, megvalósította egyik álmát, és a „Románc” név alatt futó, hetente megújuló erotikus honlap tulajdonosa és főszerkesztője lett. Érthetetlen módon – még két fizetős hirdetőjük is volt, a Do-dó-mi-ti-szó nevezetű kocsma, és egy még nagyobb paradoxon, egy esküvői ruhaszalon. A maradi módon beállított fotókhoz Alíz írt keret történeteket, néha csak pár félmondatot.

– Olyan ez lány, mint egy darab fa! – súgta Margó, miután átnézte az utolsó anyagokat. – Nincs benne semmi művészi kifinomultság, használhatatlan. Persze a filmjei is elég laposak voltak, de a fotózás közel sem fizet már annyit, mint a film, úgyhogy megbecsülöm, akit ennyiért megkapok!

– Nagyi! Tony hol van? Ugye nem rúgtad ki?

– Miatta vagy itt, szegény drágám?! A te érdekedben szabadultam meg tőle! Drága fotós volt, amióta meg a Szofikával van, hát még jobban elszaladt vele a ló. Apropó! Ha láttad volna a Szofikát! Ott voltam a divatbemutatóján, hátha rátalálok valami szex istennőre és a magazinhoz csábítom, de hát mondanom sem kell, hogy nulla, zéró a felhozatal. Szóval Szofi nagyjából félidőben jár és már úgy néz ki, mint ahogy én még a kilencedik hónapban sem. Kíváncsi vagyok, hogy a végére mekkorára fog duzzadni! Jaj drágám, te még nem tudtál róla? Ugye nem sírsz?! Kérlek, lányom!

Alíz lefelé szegte párás tekintetét, próbált uralkodni magán, de úgy istenigazából már nem tudott sírni. Úgy érezte, egy életre kisírta magát, Tony, becsületes polgári nevén: Angyal Tamás miatt.

– Alíz, Alíz, figyelj rám! Hozd ide a bonbonos dobozt!

– De nagyi, nem vagyok már gyerek!

– Dehogynem drágám!

Alíz engedelmesen a nagyanyja kezébe adta a finom metszésű kristály bonbonniere-t, amit Margó nagy becsben tartott, mert a kedvenc férjétől kapta ajándékba, Alíz arra nem emlékezett, hogy hányadiktól, de abban biztos volt, hogy nem Attila nagypapától. Margó szertartásos mozdulattal egy arany köntösbe bújtatott trüffel golyót nyújtott felé.

– Hidd el, ez sok mindenre gyógyír! Az édesség az egyetlen dolog, ami megközelítheti a jó szexet! Egyébként meg örülj, hogy megszabadultál tőle! Csak szenvedtél volna mellette, ezek a szépfiúk hidd el, semmire se jók, öntelt alakok, akik saját magukba szerelmesek! A statisztikák szerint pedig az ágyban is nullák!

– Na, de nagyi!

– De bizony drágám, már ha csak az írásaidból indulok is ki! Én mondom, egy ilyen férfiért nem kár! Károlyra emlékeztetett, egy nős szeretőmre, persze már nagyapád után. Elvárta, hogy a feleségén kívül én is főzzek rá. A randevúinkra én mentem érte kocsival, az ágyban is sokkal aktívabb voltam, mint ő, és a végén még haza is cipeltette magát. Egy balekot csinált belőlem, pedig fordítva kellett volna történnie. Ezt gondold át drágám!

Alíz átgondolta újra és újra, és most először értett egyet a bácsikájával abban a kimondatlan, de sokszor sugallt tézisben, hogy egy határozott férfira lenne szüksége, de határozottan olyanra, akinek meg rá van szüksége. Ekkora balek hogy lehet? Mi a fenének kellett elmennie a fotózásra? És ha Tonyt nem rúgja ki Margó, mi történt volna? Hát a nagy, büdös, nagybetűs SEMMI! Egyáltalán hogy képzelte, hogy felelősségre vonja Szofikáért egyetlen csók miatt? És az milyen megalázó lenne, ha kiderülne, hogy valójában a férfi és közte azon az egyetlen csókon kívül soha nem történt semmi! Persze történhetett volna.

Tony miatt minden szabadidejét a stúdióban töltötte. A férfi leginkább egy olasz modell félistenre hasonlított; közel két méteres kidolgozott test, geometrikusan vágott, gondozott, egy kicsit őszbe hajló borosta, ezzel ellentétben hollófekete, két oldalt fölnyírt, sűrű haj. Laza, mégis elegáns, drága zakók, hasonlóan drága farmerral, menő edzőcipők és márkás napszemüveg. És ami a lényeg: az elmaradhatatlan zöld szem – Alíz etalonja.

Mélységes féltékenységet érzett mindenki iránt, aki csak kapcsolatba került vele. Végignézte, ahogy a férfi mindenkivel flörtölt a stúdióban, és végighallgatta az összes telefonbeszélgetését. Ismerte a napirendjét, és a stúdió emeleti ablakából figyelte az érkezését, és minden egyes alkalommal elalélt a gyönyörűségtől, amikor meglátta a veterán Mercedesből kiszálló alakot. Egy alkalommal a kései órára nyúló fotózás után a férfi hazavitte. Akkor csókolta meg először és utoljára is. Langymeleg éjszaka volt. Alíz lakása előtt álltak meg, és hosszan beszélgettek a kocsiban. Alíznak gyötrőn teltek a percek, az áhított csókra várva. Tony értette a dolgát, a legvégsőkig kivárt, mielőtt határozottan cselekedett volna. A sok mélyen egymás szemébe nézős résznél nem lépett, de ahogy Alíz tekintete egyszer egy csapat randalírozó gyerek miatt a szélvédőre tévedt – elkapta a lányt hátulról, és a nyakába harapott úgy, hogy Alíznak elállt a lélegzete. Aztán szájon csókolta, és a lány a gyönyörűségtől pihegve csak annyit tudott hebegni, hogy „szóval ilyen, ez az”. Ez az, amiről a könyvekben olvasni, ez a pillangók repkednek a gyomrodban, a méterekkel a föld felett lebegés, vagy a tündérek ölelnek magukhoz, etc. És ő hirtelen jött boldogságában magához akart ölelni mindenkit, az egész világot. Kérte a férfitól, hogy szálljanak ki a kocsiból, és sétáljanak egyet. Természetesen kézen fogva. Alíznak nem kellett erőltetnie a dolgot, Tony magától értetődő természetességgel fogta meg határozottan a kezét, a lány pedig büszkén lépkedett volna mellette, ha a mélységes gyönyörűségtől sújtva, nem a férfinak kellett volna egyensúlyban tartania a felhőkön lépkedő lányt. Egy lakótelep melletti játszótéren kötöttek ki, és a férfi egyre mohóbbá, követelőzőbbé vált, a keze és a nyelve hirtelen mindenütt ott volt. Igaz, hogy régóta vágyott rá, de ő nemcsak fizikailag kívánta, hanem szerelmes is volt belé, és ennek megfelelően lassú beteljesedésre, hosszú kézen fogós, moziba járós terminusokba adagolt beteljesedésre vágyott, de ott és akkor megtapasztalhatta, hogy Tony sokkal inkább a rapid megoldások híve. Először szelíden akarta hárítani a férfit, de amikor az egy csúszdának döntötte, miközben egyszerre próbálta mindkettőjüket kiszabadítani a nadrágból, azt már övön aluli ütésnek minősítette. Ütni, verni kezdte a férfi fejét, aki meglepettségében először fölhorkantott, de aztán annál nagyobb elszántsággal folytatta a kicsomagolást.

A love story be is teljesedett volna, ha a fél órával korábban arra balhézó csapat nem veti meg ott újra a lábát. Az obligát ricsaj előhozta Tonyból az úriembert.

– Szemét vagy, fehúztál – állapította meg búcsúzóul, jobb tenyerét fájdalmasan az ágyékára tapasztva.

Alíz azóta viszolygott a játszóterektől, de a Tony iránt érzett rajongást még a horrorisztikus randi sem tudta kioltani.

Ahogy a történtek után újból és újból felidézte az éjszakát – a férfi durva matatását a mellén és a bugyijában – a férfiasság ékes bizonyítékaként értelmezte azt újra.

Egy hét múlva már titokban követte, ismerte a törzshelyeit; ahol ebédelt, a kávézóját, a kocsmáit, a barátnőit.

Alapvetően tartózkodó természetétől távol álltak a közösségi oldalak, de „Alíz csodaországból” néven regisztrált a sss-ra és bejelölte a 3263 ismerőssel bíró fotóst. A férfi nem jelölte vissza. Ezen a ponton járult a jósnő elé.

Az otthonkás, zsíros hajú asszonyka kártyát vetett neki, és csak annyit kérdezett tőle, hogy miért van égető szüksége pont erre a semmirekellőre. Alíz valami olyasmit motyogott, hogy neki márpedig akkor is ez a semmirekellő kell, de a válaszba belehorkantott a jósnő kanapén heverő élettársa. Erre egyetértőleg egymásra pillantottak, és nem kellett befejeznie a mondatot. A lehetséges és valós veszélyek meghallgatása után, valamint azok figyelmen kívül hagyásával Alíz a legerősebb szerelmi kötést követelte.

– Ötezer – bugyogott fel apatikusan az ezoterikus lényből, teljes átszellemüléssel.

A megmásíthatatlan, kiradírozhatatlan szerelmi kötés utáni önfeledtség mámorában Alíz a következő sebességbe kapcsolt; üzenetekkel kezdte bombázni Tonyt. Elvégre mindenhol azt olvasni, hogy a férfiak nem értik az apró jeleket, célzásokat, sokkal direktebb dologra van szükség, hogy leessen náluk a tantusz.

Ehhez persze azt a körülményt is figyelembe kell venni – bár lehetne szépíteni a dolgokat, de a pőre valóság az, hogy Tony nem egy kifejezett lángelme, aki mellesleg a szerelmi vallomásaira válaszul, le is tiltatta őt az sss oldaláról.

*

Endre pontosan fél hat előtt öt perccel ott állt az anyja, Irma asszony kovácsoltvas kapuja előtt. A kapunyitást megrovó pillantások kísérték, ugyanis hiába érkezett pontosan, mivel vacsora előtt hagyományosan konyhakert szemrevételezést tartottak, ami átlagban legalább fél órát szokott igénybe venni.

A szülői ház egy domboldalba épült a kertvárosban, annak is a legnehezebben beépíthető részén. A kerthez – melynek létjogosultsága Irma asszony részéről nem volt kétséges – a partoldalról teraszos megoldással kellett kialakítani kisebb-nagyobb kis kert töredékeket. Az asszony mindegyik kis szigetben más-más zöldségfajtát, fűszernövényt nevelgetett, amiket alacsonyra nyírt puszpáng sövénnyel vagy büdöskével ültetett körbe. A nehezen kialakított kert persze az év minden szakában újabb és újabb kihívások elé állította a megszállott kertészeket. Az aszályos nyár volt a legcudarabb, amikor gleccsermászók módjára kellett az öntözéshez a meredélyen a vizeskannákkal fölevickélni.

– Mi történt a paradicsomokkal? – vörösödött le hirtelen Endre feje, a zöldből feketére váltó paradicsomszár mellett elhaladva.

– Bizony fiam, ez a paradicsomvész, jobb lesz, ha te is felkészülsz rá, de a hónap végén szégyenszemre pénzt adhatunk majd ki paradicsomra! Még egy ilyen augusztust, mintha már ősz lenne!

Az asztalnál a szalonnával tűzdelt rozmaringos sült nyúl eltüntetése közben Irma töviről hegyire kikérdezte Endrét az irodában történtekről, és megnyugtatta a fiát, hogy nagyvonalakban az adott helyzetben tanúsított megnyilvánulásaival többé-kevésbé egyetért. Endre mellékesen megemlítette Zsoltot, illetve a fiú soron következő kiruccanása miatti plusz kiadásokat.

– Természetesen kifizetem azt a pénzt, amit az unokámnak adtál. Zsolt megérdemli, hogy néha lazítson, hisz keményen tanul.

– Mások dolgoznak is, meg tanulnak is, sőt dolgoznak, azért, hogy egyáltalán tanulhassanak!

– Nem hallottam semmit, tehát folytatom – folytatta Irma. – Majd idővel meg is lesz a gyümölcse a szorgalmának, hisz nem kell majd senkire sem támaszkodnia az életben!

Endrének hirtelen elment a kedve az evéstől, és eltolta magától a tányért a nyúl sültből még megmaradt, serclire pirított bacon csíkokkal. Ezt a részét szerette a legjobban, ezért tartogatta a legvégére.

– Jut eszembe, az a világcsúcstartó nejed nem osztja meg veled a javait, vagy talán nem világbajnokhoz illő fizetést visz haza?

Irma felállt az asztaltól, és mozdulatlanná dermedve az északnyugati tájolású szoba ajtaján csüngő tekintetű gyermeke vállára tette a kezét.

– Drágám, még előtted az élet, ha én újra negyvenöt lehetnék, mindent másképp csinálnék. Tudod, hogy pontosan mire gondolok? Arra, hogy bátrabban, önállóbban! Nem dőlnék be még egyszer egy olyan semmirekellő alaknak, amilyen az apád volt! Nem hagynám, hogy cselédként bánjanak velem!

A nő végezetül visszahúzta Endre elé a tányérját és a helyére indulván olyan kis krokit nyomott a férfi fejére, amilyet a csínytevő gyerekeknek szokás adni.

– Ugye az egyetemi jelentkezésed beadtad?! – kérdezte, ahogy Endre kedvenc meggy szörpjét készítette. – Oh, és remélem, még a jelentkezés előtt benyújtottad a kérvényt a név változtatáshoz?!

– Most ugrott be, van megoldás a paradicsomvészre – igazgatta a szemüvegét Endre. – Valami magazinban olvastam, hogy amikor már elég erősek, de még hajlékonyak a palánták, egy kis rézhuzalt kell keresztül szúrni rajtuk, pontosan, mintha a szívüket döfnéd át! Egyébként igen, mindent elintéztem.

– Nagyon helyes – nyugtázta az asszony, és kihúzta magát. – Te leszel az élő példa arra, mint dolgozó, diplomás, példás életű apa, hogy az én családom többre vitte, mint a szégyentelenek!

Az alaphelyzet, ami Irma asszony Endrének adott utasításait szülte, az nem kifejezetten a Vári família kirakatba kívánkozó családtörténete volt.