Tövig nyomom a gázt, érzem, ahogy az autó mérhetetlen ereje az ülésbe présel. Egyszerűen el kellett tűnnöm. Hallottam Danielt mögöttem kiabálni, de a lábam messze akart vinni onnan.
Ez nem lehetséges. Biztos csak képzelem a dolgot. Lehet nem is jól láttam.
Győzködöm magam arról, hogy vak vagyok, és ostoba, de legbelül tudom, hogy ez nem így van. Biztos vagyok benne, hogy anyámat, nem, azt a nőt láttam, aki megszült. Aki eldobott, akár egy szemetet.
– Milyen volt?
– Vékony és szomorú. Kevés ruha volt rajta, az is szakadt és koszos. Hosszú haja eltakarta az arcát, csak lehulló könnycseppjeit láttam, amik rád potyogtak. Letett a földre, majd felállt, és elindult a sikátor vége felé. Utánanéztem, és akkor láttam meg a lapockáján egy fekete rózsatetoválást. Nem volt óriási, de összetéveszth
