Először nem ismerem meg.
A haja világosbarna, majdnem szakasztott ugyanolyan színű, mint gyerekkorában volt. Az arca sápadt. Szemüveg van rajta. Még sohasem láttam szemüveggel az orrán.
Kacey az. A húgom.
Bár alapvetően egészségesnek tűnik, kicsit toprongyos, láthatóan késésben van. A hasa kidomborodik nyitott dzsekijéből. Alatta mackónadrág és fehér ing. Talán másféle nadrágba bele sem fér jelenleg, villan az eszembe. A kondoleálók körül tolongókat kerülgeti.
A lila farmeres összenéz a barátnőivel, aztán ketten odalépnek mellém, és megragadnak a könyökömnél fogva.
– Kussolj, bazmeg – súgja egyikük a fülembe. – Mutass tiszteletet. Ez itt egy temetés.
De ösztönösen bekapcsolnak bennem a rendőrségi kiképzésen beidegződött reflexeim, és megperdülök, épp annyira, hogy az egyik támadóm né
