MOSTNéha egész napokat töltök a laptopom előtt ülve, és a halottak emlékeit keresem. Még most is megvannak: f*******:-oldalakon, a temetkezési vállalkozók honlapjain, blogokban. Immár digitális szellemekké alakultak át, legutolsó bejegyzéseiket is rég maga alá temette a gyász zuhataga és a tengernyi búcsúzás, meg az egykori barátok és ellenségek között dúló ádáz belharc azon, hogy ki igaz, s ki csak fake barát az oldalon, jelentsen bármit is az utóbbi. Némelyikük barátnője még két évvel a haláluk után is boldog szülinapot, drágám posztot tesz fel, mintha az internet afféle kristálygömb volna, vagy jóstábla, a túlvilágba vezető kapu. Mint ahogy talán az is.
Szokásommá vált reggelente azzal kezdeni a napot, hogy felkeresem ezeket az oldalakat, és az elhunytak barátainak és családtagjainak a
