– Michaela, hát te vagy az? – kérdezte tétován.
Lelassult körülöttem az idő.
Egy kis szünet után azt feleltem neki, hogy nem.
Mint az előbb már mondtam: gyáva vagyok. Inkább elmenekülök, semhogy magyarázkodnom kelljen vagy kiállnom a saját döntéseim mellett. Ezt az esetet megelőzően sohasem fordult elő, hogy szégyelltem volna rendőri hivatásomat. De abban a pillanatban szörnyen restelltem magam, és nem hiszem, hogy pontosan el tudnám magyarázni az okát.
Miss Powell elbizonytalanodva nézett még rám egy pillanatig, mintha csak azt mérlegelné, erre most mit kellene mondania. Végül csak annyit motyogott:
– Bocsánat, tévedtem.
De a hangjából tisztán kihallottam a kételyt.
Most, ahogy már a rendőrségi garázsban ülök a kocsiban, és felidézem magamban ezt a méltóságomhoz nem illő incidenst
