7. Minden reggel a templom előtt találkoztak. A férfi a bejárat boltíve alatt várakozott az imádkozó lányra, s amikor kijött, együtt mentek egy darabig. A Miklós téren elváltak egymástól, és a gyárba már külön-külön érkeztek. Dobránszky nem volt tolakodó, úgy beszélgetett Margittal, mint régi ismerősével vagy barátjával. Ahogy múltak a napok, és világosabbak lettek a reggelek, Margit egyre többet tudott meg a szakállas fűtőről. Dobránszky Pannonhalmán, a bencéseknél járt gimnáziumba. Utána teológiát tanult. A tanulmányai során – mesélte a férfi – felismerte, hogy az egyház eltért Krisztus tanításától, az idők folyamán megtagadta vagy világi érdekeinek megfelelően átformálta azokat a törvényeket, amelyek az első keresztények idejében a katolikus anyaszentegyház lényegét jelentették. Az egy

