20.
Hát elmúlnak az évek, te jó isten, hogy múlnak – mondogatta magában Teréz, amikor a gyerekeire nézett. Nőttek a gyerekek, és a gondok is. Sikerült átvészelniük a pénzromlás hónapjait, a sorozatos sztrájkokat, és észre sem vették, hogy közben idegesek, indulatosak lettek. Pedig nem akartak azok lenni, hiszen szerették egymást, de a súlyos megélhetési gondok, a munkanélküliségtől való örökös félelem bekerítette őket. Teréz, hogy a gondjaikon enyhítsen, nagymosást, takarítást vállalt, sokszor véresre mosta a kezét. Márton idegeit pedig őrölni kezdte a különös kettősség, amiben élt. Hűséges akart maradni az osztályához valahogy úgy, hogy ne vegyen reszt a munkásmozgalomban. Huszonkilencben feloldották a rendőri felügyeletet, de helyzetét ez még jobban megnehezítette. Eddig, ha aktivizálni
