Az egyik reggel az öltözőben hozzáléptem. Napok óta csak köszöntünk egymásnak. Meglepődött. Zavartan rám nézett.
– Szeretnék beszélni veled – mondtam.
Felhúzta atlétatrikóját.
– Mit akarsz?
– Rágyújtasz? – Nyújtottam a cigarettás dobozt, kihúzott egy Kossuthot, és gyufa után kutatott a zsebében. – Várj, nálam van gyufa. – Rágyújtottunk, és lassú léptekkel elindultunk a műhely felé.
– Szeretném neked megmondani – kezdtem zavart színlelve –, hogy igazad volt a termelési értekezleten.
Megállt, gyanúsan rám nézett. Nem zavartattam magam, hanem szomorú, gondterhelt arccal folytattam.
– Látom rajtad, hogy haragszol, igazad van, nem szeretném, ha balhéznánk egymással. Tulajdonképpen nem akartam Verát megbántani, nem tudtam, hogy te szereted őt.
Odaértünk a padhoz. Hirtelen megállt, levert
