14.A hivatali autó bekanyarodott a Városmajor utcára. A kerekek alatt halkan ropogtak az éjszakai szélvihar által leszakított vékony ágak, ettől eltekintve a Mercedes szinte semmiféle hangot nem hallatott.
Incze Péter, a miniszterelnök titkára a hátsó ülésen becsukta a dossziét.
– Ennyi volt ma délelőttre, excellenciás uram.
– Legalább egymás között hívhatnál úgy, ahogy barátok között szokás.
A titkár lapos pillantást vetett az egyenruhás sofőr tarkójára.
– Hogy venné az ki magát?
– Nekem jobban esne.
– Említette már, excellenciád. Én pedig jeleztem, így helyesebb. Az igazgatás e szintjén már nem értelmezhető a bizalmaskodás.
– Hosszú ideje ismerlek, Péter. Tehetnél kivételt.
– Majd meggondolom – bólintott Incze.
Mindketten tudták, sohanapján lesz az, hogy a keresztnevén szólítsa
