62.Négy férfi állt a József nádor téri palota folyosójának korlátja mellett. Debrődy Károly magyar király detektív-főfelügyelő kihúzta magát, és a másik háromra nézett. – …mindezek után telefonáltam a főkapitányságra, és mindössze egyetlen járőrpárost kértem a palotához, hogy a diszkréció mindenekfelett biztosítva legyen. Ők azok, akiket az urak érkezésükkor kint láttak. – Nem is jártak idebent? – kérdezte Bárdossy László külügyminiszter. – Jelentem, nem. A kapuban fogadtam őket, és szigorúan meghagytam, ne lépjenek be. Az ügyeletet sem tájékoztattam a történtekről, csak a járőröket kértem, majd felhívtam a főkapitány urat. – Tehát akkor azt, hogy mi van a palotán belül, csak mi négyen tudjuk? – vetette közbe Keresztes-Fischer Ferenc. A kopasz, tömött ősz bajuszt viselő belügyminiszte

