10.
Este tíz óra lett, mire Kockáék visszajutottak az osztályra. A főhadnagyot nagyon bántotta a kudarc. Cselei is megdöbbent, amikor végighallgatta a fiú jelentését, és Olajosra gondolt. Korholta önmagát, hogy ilyen veszélynek tette ki a fiatalembert. Még akkor sem enyhült önvádja, amikor eszébe jutott Olajossal legutóbb folytatott beszélgetése… „– Ugyan, Béla, ne aggódj. Nekem kötelességem, hogy segítsek. Ha ti nem veszitek igénybe elvtársi segítségemet, magánemberként fogok nyomozni, mert érzem, hogy azon a fiún segíteni kell. Vedd tudomásul, hogy én nem tréfából vagyok kommunista.” Jó, jó, Gézám – nyugtatta ő akkor a felhevült fiút –, ez rendben is van így. De az ügy nagyon veszélyes. – Sohasem fogja elfelejteni Géza csodálkozó tekintetét. Kevés ember szemében látott annyi őszinteség
