„ÉN ÉS AZ ÉN HÁZAM…”
A házban szokatlan csend volt. Az orvos jelenléte a gyermekekben is félelmet és áhítatot ébresztett. A nagy szobát jó melegre befűtötték. Kint még mindig erősen fagyott, de az ég napok óta ragyogó tiszta volt, a hó felülete kifényesedett, és tükrén a napsugarak megsokszorozódtak, az ablakon is meleg áradt Katalin ebédlőjébe. Tamás derékig lemeztelenítve ült a zongoraszéken előrehajolva, sovány hátát, melyen a bordákat könnyen meg lehetett számolni, kissé felpúposította. Két bordája között egy injekciós tű volt beszúrva, melyen keresztül Parányi doktor egy néhány köbcentis fecskendővel sárga folyadékot szívott ki, majd a tűről lecsavarta a fecskendőt, a folyadékot egy oda készített lavórba engedte. Ezt a műveletet számtalanszor megismételte.
– Hát igen, van benne bősé
