SEM FALU, SEM VÁROS
A vonat átdöcögött a Tisza vashídján. A hirtelen támadt nagy zakatolásra Tamás felébredt, fel is ugrott a párnázott ülésről, melyen egyedül lévén az egész fülkében kényelmesen elnyújtózhatott. Félrehúzta a barna vászonfüggönyt és kitekintett. A vonat még mindig a folyó árterén járt. A Tisza zajlott, kilépett medréből, és elárasztotta a két gát közötti széles teret. A jégtáblák a hajnali ég vörös fényét tükrözve sebesen rohantak lefelé, meg-megpördültek a víz alá került, csonka fűzfák ágain. A gáton túl aztán a hófoltokkal tarka végtelen síkság, rajta ült a kelő nap.
Nem fellobbanó, hanem hamvadni kész, kialvó szénaboglya. A dunántúli dombok peremén ilyen napot sosem látott Tamás. A fény mintha nem is tőle származott volna, a rózsaszín égről ömlött le a tájra.
A nap o
