Gyors iramban robogott a porlepte batár a fehér mészkőkockákon. A maestro orrát ismerős illatok csiklandozták: halszag és a tenger sós lehelete. A kocsi ablakán kíváncsi szemek tekingettek be, és a hazatérő szívében fájón, édesen megrezdült egy húr.
Zökkenve állt meg a batár a régi ház előtt. A maestro nehézkesen kászálódott le a hágcsón. Arcok villantak meg előtte, és ismerős, kedves hangok köszöntötték. Karok ölelték át reszketőn és forró öleléssel csókok és könnyek hullottak arcára. Ráncos, öreg anyóka állt a kocsi mellett, pislogó szemmel… Theresa asszony, az ő édesanyja és nővére, a kicsi, gömbölyű Dominica.
Ölelték, csókolták, ahol érték. Niccolo ernyedten borult karjukba, és szemét elborították a boldog, megváltó könnyek.
*
Nem sok uralkodót fogadtak úgy Itáliában, mint a hazaté
