Mélytányért vett elő a kredencből, jobbjába hosszúkás ezüst evőkanalat, és ezzel merte a fazékból a forró levest. Közben hangosan számolt:
– Egy… kettő… három… négy…
Huszonkilencig jutott. Akkor felpillantott ismét az órára, majd reszkető kézzel még egy kanál híg levet belelöttyentett.
– Pontosan huszonkilenc kanállal kell neki. Se több, se kevesebb, és mindig ezzel az evőkanállal kell kimérnem. Már csak azért is, mert azalatt éppen megfelelő fokra hűl a leves.
– No de harminc volt. – Eszter ragaszkodott az igazsághoz.
– Észrevetted? Igazad van. Látod, ez is egy a kis bűneim közül. De már nem is lehet kis bűnnek nevezni, mert megátalkodottsággal párosul. Hiába küszködöm, nem bírok ellenállni, hol eggyel többet, hol eggyel kevesebbet teszek bele, és minden alkalommal fejembe fut a vér.
