51Telt az idő. Már két éve volt annak, hogy Freddie elment. Akár eljátszhattam volna, hogy meg se történt a múlt, ha nincs az a tény, hogy egyfolytában az ő telefonhívását vártam.
Olykor hónapokra nyúlt a hallgatása. Minden ilyen alkalommal meggyőztem magam arról, hogy vagy meghalt, vagy továbblépett. Mindig csak magára gondol. Ezt mondta róla Tom. Aztán egy-két percre mégis felhívott a fiam. Ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy tudassa velem: életben van. Ahhoz azonban kevés volt, hogy rendesen kikérdezzem.
– Hol vagy most?
– Jobb, ha nem tudod.
Utána újra meg újra felidéztem a beszélgetésünket, igyekeztem minden egyes szóra visszaemlékezni, és drágakőként őrizgettem őket. Belefoglaltam a szavait a szívembe.
– Ki volt az? – kérdezte Steve egy este, amikor éppen nálam volt.
– Nem mo
