57Amikor Steve-vel elkezdtünk közel kerülni egymáshoz, hozzávetőleg egy évvel a megismerkedésünk után, megértettem, hogy igencsak méltó a vezetéknevéhez. Erős. Szívós. Védelmező.
Ám a ma esti vallomásom alighanem mindent megváltoztatott. Képtelen lettem volna elviselni, hogy lecsapja nekem a kagylót.
De nem tudtam, ki mást hívhatnék.
– Értem – mondja, amikor ismertetem vele a döntésemet. – Megteszem, amit tudok.
– Várj! Lenne még valami.
– Igen?
– Komolyan gondoltam, hogy sajnálom. Tényleg sajnálom.
– Tudom – feleli.
Szenvtelen a hangja. Nincs benne megbocsátás, ugyanakkor ellenségesség sem érződik ki belőle. Egy távoli barát beszél ilyen hangon, amikor segédkezet nyújt a másiknak.
Aztán visszahív.
– A bátyám vállalja az ügyed. Holnap reggel érted is tud menni, és elvisz kocsival
