35
Tom– Tom! – hallottam Sarah hangját. Közben az oldalamat bökdöste. – Freddie még mindig nem jött meg.
Azonnal kiröppent a szememből az álom. Még az iskolai időszakban alakult ki ez a szokásom, amelyet tudatosan őriztem meg, hogy reggelente korán be tudjak érni a munkába.
– Hány óra? – kérdeztem a szemüvegem után tapogatózva.
– Három múlt! Azt ígérte, éjfélre itthon lesz.
Egy darabig elvitatkoztunk a fiunkról.
– Egyáltalán kivel van? – kérdeztem éllel.
– Valami barátjával – felelte Sarah félelemmel átszőtt hangon.
– De kivel?
– Nem tudom. – A kinti utcalámpa vetette szórt fényben láttam, hogy a kezét tördeli. – Nem mondta meg.
– Ki kellett volna szedned belőle. Vagy legalább a telefonszámát elkérhetted volna az állítólagos barátjának.
– Nem adta volna meg.
– Én visszaalszom –
