40Úton a Paddington felé végig azt vártam, hogy mikor kopogtatja meg valaki a vállamat. Akármi történt is, most már engem is ugyanúgy terhelt a felelősség, mint Freddie-t. Illetve, majdnem ugyanúgy – mint cinkostársat.
De nem történt semmi. Mire leszálltunk a vonatról, addigra gyakorlatilag remegtem az idegességtől. Freddie ellenben összeszedett volt. Túlságosan is. Mintha nem először csinálna ilyet. Ám az is lehet, hogy belső nyugtalanságát leplezendő csak tettette.
– Vehetek egy magazint? – kérdezte, amikor egy újságosbódé mellett haladtunk el.
– Nem – feleltem, miközben lázasan fürkésztem az indulások kijelzőtábláját. Minél kevesebben látnak bennünket, annál jobb. Jasper a pórázát rángatta. Csak most, megkésve jutott eszembe, hogy a kutya fel fogja hívni ránk a figyelmet. De nem hagy
