Bogyay Kázmér a nappaliban, kedvenc foteljában ült. Nem bírta elviselni az utca zaját, ezért az ablakokat zárva tartotta. Könnyű szürke flanelnadrágot viselt, csavartmintás shetland pulóvert, az ölében egy Napóleonról írott könyv feküdt, de nem olvasott, hanem a fel s alá sétáló Kemény Frigyest hallgatta. Kemény cigarettázott és dühösen beszélt. Bogyay unottan követte tekintetével.
– Kázmér, ez egyszerűen gyávaság. A börtönben megfogadtuk, hogy nem adjuk meg magunkat, a harcot folytatjuk mindhalálig.
Bogyay felnézett a magas férfira.
– Kikkel és mivel? – kérdezte halk hangon.
– Fegyverekkel és emberekkel. – Terpeszben állt Bogyay előtt, mint egy vívásra készülő lovag, és ellentmondást nem tűrő hangon folytatta: – Az én harci csoportom tagjai élnek, várják jelentkezésünket, te jól tudod
