Négyheti utazás után az árbockosárból felharsant az egyik matróz kiáltása:
– Föld!…
A brigg utasai a korláthoz tódultak. Az alkony derengése valószínűtlen világosságot varázsolt a tengerre és az égboltra. Az ég pereme vörösen izzott, mintha elhamvadó roppant városok lángolnának a messzeségben…
Félóra is beletelt, míg a távoli szárazföld a fedélzetről is láthatóvá vált. A brigg vakmerő utasai közvetlenül a sötétség beállta előtt még megpillanthatták a déli fok hegyeit a lemenő nap bíborában, míg mögöttük a hold halvány korongja bontakozott ki a sötétedő égen…
– Cap Seath kikötője! – mondta Green, és egy elmosódott fehér csíkra mutatott a hegyek tövében. – Új-Zéland legdélibb pontja.
Joan a férfi vállára hajtotta a fejét, és elmerengve nézte a magas hegyeket, amelyeken túl terült el egé
