Nagy feltűnést keltett megjelenése idején Gyergyai Albert első szépprózai műve, az Anyám meg a falum. Annyi tanulmány és esszé tudós írója, a francia irodalom fordítója és nagy tehetségű professzora váratlanul önmagáról kezdett szólni, bár igaz, hogy személyessége megint csak modellhez kötődött: csakhogy ezúttal nem irodalmi modellhez, hanem szülőföldjéhez. A falutól a városig ennek a vállalkozásnak a folytatása. Első ciklusa közvetlenül kapcsolódik az előzményhez; a gyermekkor nevezetes szereplői, a falu életének meghatározó figurái, többségükben okos, életvitelükben, konyháikban, ruháikban és olvasmányaikban igényes nők bukkannak elő az emlékezet mélyéről. S a legmegrázóbb közülük az író nővérének Szép Ilonkának regényes, boldogtalan lénye. A második részben a diákévek kisvárosa idéztetik meg, például a kisváros életének egy különös komponense: a francia vagy német nevelőnők jóvoltából műveltséget és európaiságot – legalábbis annak igényét – nyújtó csöndes délutánok. A harmadik rész – napló. A háború után, a kisvárosban és a faluban tett látogatások tapasztalatait őrzi. A negyvenes évek hangulatát, amikor az emberek többsége idegzetében még a múltat őrzi, félve, sokszor ügyetlenül kóstolgatja az újat. S ott élnek a vagyonukat vesztett arisztokraták, s közülük néhány szép méltósággal viseli sorsát. Gyergyai Albert előadásmódja a klasszikus próza nyugodt ritmusán, részletező technikáján iskolázott. De nemcsak ezért jó olvasni. Azért is, mert tárgyilagos szemlélet és személyesség példamutató egységbe forrt e művében, de talán helyesebb úgy fogalmazni: íme, egy őszinte könyv.

„Ez a könyv nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szülőföldnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emlékezés megszépítő távolából – mondja művéről Gyergyai Albert. – Műfajára nézve nem napló, de nem is önéletrajz vagy emlékirat, hanem egyszerű visszatekintés egy emberélet vége tájáról egy emberélet kezdeteire, arra az első, tíz-húsz évig tartó paradicsomi állapotra, mikor még nem szakadtunk el szüleinktől, szülőföldünktől […] A könyv címében benne van két alaptémája, ekörül forognak azok a történetkék, arcképek, leírások és emlékezések, amelyek, mint egy mozaikkép más-más színű kockái, együtt egy dunántúli falu társadalmát, légkörét, arculatát próbálják felidézni legalább háromnegyed század pora és hamuja alól, furcsa vagy kedves figurákkal, hajdani mesékkel és jelmezekkel, mindazzal, ami hozzájárult egy gyermeklélek »érzelmi neveléséhez«. Ily módon a könyv éppen annyira krónika, mint lírai emlékalbum. Egy író, aki élete javát főképpen azzal töltötte, hogy nagy idegen alkotókat magyarázott, magasztalt, tanított s terjesztett idehaza – élete végén visszatér indulásához és eredetéhez, s könyvét, amely talán úgy növekedhet évről évre, mint egy fa, szeretné ajánlani mindazoknak, akik közelről-messziről segítették munkájában: a magyar nyelv mestereinek, a nagy idegen alkotóknak, szülőföldjének, Pannóniának, s azon belül a tág Somogynak, de legfőképpen és mindenekelőtt anyjának meg a falujának, mivelhogy tőlük indult el, s ha másképp nem, e könyv útján hozzájuk is tér vissza…”

A gyermekkori éveit festő Anyám meg a falum (1972) és a kamaszkor világát idéző A falutól a városig (1979) folytatásának szánta Gyergyai Albert emlékezéseinek harmadik kötetét, melynek A várostól a világig címet adta. Az első ciklus, Emlékezések címmel a pályakezdés, az Eötvös-kollégiumban eltöltött évek, a hadifogság ideje alatt a betegségének köszönhető svájci tartózkodás tényeit, tapasztalatait eleveníti fel. A Találkozások ciklus híres és névtelen, számra mindenképpen jelentékeny emberekkel való ismeretségének novellisztikus megfigyeléseit rögzíti. A Városok pedig legkedvesebb külföldi barangolásainak helyszíneihez: Párizshoz, Genfhez, Zürichhez, Rouenhoz, Lausanne-hoz fűződő élményeit.