Személyazonosság

Második fejezet-2

– Nem! – vágta rá Morgan azonnal és határozottan. – Kérlek, ne tűnj el. Nem hívtam volna meg, ha nem lennél itt.

– Megkérdezzem Samet, hogy eljönne-e?

– Igen, az kiegyenlítené az erőviszonyokat, vagy valami ilyesmi. Semmi flanc, Nina. Egy kellemes, könnyű vacsora. Maradjunk lazák.

– Lazán szexi. Megoldjuk, Morgan.

– Ha nem, még mindig hozathatunk valamit. – Felállt. – Megyek lefeküdni. Neked is le kellene. Holnap nyolckor kezdesz.

– Megyek máris, csak előbb írok egy sms-t anyunak, hogy átgondolhassa, mit készítsünk. Nem fogom azt mondani, hogy szép álmokat, mert az már adott. Viszlát holnap. Ó, már alig várom, hogy megismerjem a srácot, akit Morgan Albright vacsorára hívott!

Luke kedd este beugrott a bárba. Egyből beszélgetésbe elegyedett Morgannel és néhány törzsvendéggel. Egy darabig csiszolgatta a dartstudását – nem is volt rossz. Megitta a két sörét, evett néhány szárnyat.

– Szereztél magadnak egy barátot – táncoltatta meg Gracie a szemöldökét.

– Nem. Csak néhány hónapig van a városban.

– Nem mondtam, hogy életre szóló szeretőt. – Mivel a fények már zárásra villogtak, Gracie megvonta a vállát. – Tényleg simulékony. Én nem bízom a simulékony alakokban. Úgy tizenöt évvel ezelőtt volt egy majdnem első férjem. Ő is simulékony volt. Olyannyira, hogy az én ágyamból egyenesen átcsusszant Bonnie unokatestvérem ágyába.

– Még jó, hogy ő nem a majdnem első férjem.

– Így élvezheted a simulékonyságát.

És miért is ne, gondolta Morgan, amikor a férfi bejött a kvízestre.

Azzal, hogy csatlakozott a játékhoz, szerzett néhány pontot a lány személyes pontszámláján.

Volt egy érdekes férfi, aki nyilvánvalóan vonzódott hozzá, és Morgan beosztását tekintve nem sok idejük maradt kettesben lenni. Ami úgy tűnt, mindkettőjüknek megfelelt.

Ez nem jelentette azt, hogy ne félelemmel – tényleg főznie kell – és szorongással – második randi szindróma – várta volna a hétfő estét.

Kicsit rugalmasabban vette az aznapi munkaidejét, és egy órával korábban ment el.

A biciklizés hazafelé a megenyhült levegőn, amely végre tényleg áprilisira enyhült, feldobta.

Néhány hét múlva a tavasz komolyra fordul, és virágba borulnak a fák. Látta, hogy a környék néhány aranyesője már kibontotta vajsárga szirmait, és az utcája sarkán álló nagy fűzfa is korai zöldbe burkolózott.

A saját kertjében a tulipánok rúzsvörös virágot bontottak, és az azáleák, amelyeket Nina az első találkozásukkor ajánlott a kertészetben, rügyeztek, hogy hamarosan édes rózsaszínűben kipattanjanak.

Lehet, hogy butaság, de virágaival a környék részének érezte magát.

Letette a biciklijét, rámosolygott az árvácskákra, és bement a házba, ahol szólt a zene.

Nyilvánvaló, hogy Nina megelőzte.

A kulcsait az ajtó melletti asztalon lévő tálba dobta, felakasztotta a kabátját, a táskáját bedugta mellé a szekrénybe, aztán belépett a konyhába és a káoszba.

Nina hátrakötötte a haját, és egy ki-tudja-milyen foltokkal teli kötényt viselt. Nina anyukája adta neki, és küldött egyet Morgannek is.

Palackok, befőttesüvegek, shakerek sorakoztak a szűkös pultjukon. Morgannek úgy tűnt, mintha mindegyikből fröccsent volna egy kicsi Nina új kötényére.

– Megcsináltam! – Nina szeme tágra nyílt, és a tekintete kissé vad volt. – Én csináltam a pácot a húshoz. Megcsináltam, Morgan. – Kinyitotta a hűtőszekrényt. – Látod?

Morgan óvatosan odahajolt, és a Nina édesanyjától kifejezetten erre a célra kölcsönkapott üvegtál műanyag fóliáján keresztül szemügyre vette a tál tartalmát.

– Ezzel a két kézzel csináltam!

– És úgy néz ki – hajolt közelebb Morgan, beleszagolt –, és az illata is olyan, amilyennek lennie kell. Nem kellene leülnöd?

– Talán. Még hátravan a krumpli. Ha férfit hívunk vacsorára, akkor hús és krumpli a menü. És mivel április van, spárga. És mindezt meg kell főzni, meg kell teríteni az asztalt, méghozzá szépen, és magunkat is ki kell csinosítanunk. Hová tettük az eszünket, amikor ezt bevállaltuk?

– Túl késő már ezen sopánkodni. Az asztal nem gond, az megy neked. De ha mégis gondjaid támadnának, majd segítek. A HGTV-n mindig mutatják, hogyan kell megteríteni az asztalt. Meg tudom csinálni azt az átkozott krumplit. Ha te képes voltál megcsinálni a pácot, akkor én is meg tudom csinálni azt a rohadt krumplit. Hadd csináljam.

Kötényt vett fel. Mire megpucolta és felszeletelte a krump­lit, ahogy Nina édesanyjának receptje előírta – idegeskedett, mert a darabkák nem voltak egyforma méretűek –, örömmel látta, hogy a köténye közel sem hasonlít annyira egy Jackson Pollock-festményre, mint Nináé.

Szó szerint követte Nina anyjának utasításait, és ez nem volt egy gyerekjáték, mert pontos mennyiségi egységek helyett olyan utasítások álltak benne, hogy: használd a szemed, használd az orrod.

Tehát elkezdte. Egy tálban összekeverte a fűszereket, szaglászott, használta a szemét. Aztán amikor az egészet összerakta, hozzáadta az olajat, a burgonyát szétterítette egy sütőlapon, és remélte a legjobbakat.

Az asztalt Ninára hagyta, ahol a lány remekelt, ő maga pedig belevetette magát a konyhai takarításba, ahol viszont ő remekelt.

Kimerülten vetette le a munkaruháját, és öltözött át egy levágott szárú khakinadrágba és egy élénk rózsaszín pólóba, és őszintén csodálkozott, hogyan képesek az emberek ezt mindennap végigcsinálni.

És még ott volt a spárga, amivel foglalkozniuk kellett, a zsemle, amit fel kellett melegíteniük. Újra felvette a kötényét.

A folyosón találkozott Ninával, aki frissnek tűnt, mint a tavaszi reggel.

– Szóval csak olajbogyó, sajt, némi nyers zöldség. Ebben a részben jók vagyunk. Kár, hogy a konyha olyan kicsi, hogy nem telepedhetünk ott le mindnyájan.

– Jövő tavasszal – fogadkozott Morgan. – Igazán jó illat van itt, Nina. Olyan illat, mintha tudnánk, mit csinálunk. – Szorosan egymás mellett álltak a konyhában, és a sütőbe bámultak. – Ez is jól néz ki. Biztos vagy benne, hogy a spárgának csak tíz perc kell?

– Anyu tudja – jelentette ki Nina ünnepélyes hangon. – De összevágjuk, mielőtt ideérnek, szóval most. Aztán, mondjuk, úgy negyed nyolc körül, tényleg lazán nekikezdünk a spárgának. Melyik öt percet szeretnéd, a pirítást vagy a párolást?

– Istenem. A párolást.

– Én is azt a részt akarom. Szóval… – Nina előrenyújtotta az öklét. – Háromra.

– A francba – szisszent fel Morgan, amikor Nina köve verte az ollóját.

Hétre már halkan szólt a zene, a sütő melegen tartó módba állítva, az előétel szépen elrendezve.

Pontban hétkor kopogtak.

– Kötényeket le! – parancsolta Nina.

Együtt nyitottak ajtót, és két férfit találtak a küszöbön.

– Egyszerre értünk ide.

Az imádni való Sam a szarukeretes szemüvegében egy csokor rózsaszín tulipánt nyújtott át Ninának, Morgannek pedig egy üveg bort.

– Én pedig fordítva – mondta Luke, és egy csokor lila jácintot nyújtott oda Morgannek egy átlátszó gömbvázában. – Szia, Nina. Luke vagyok – mutatkozott be, és a lány kezébe nyomta az üveg bort.

És a sok munka és aggodalom után végül is minden könnyen ment.

A konyhában zsúfolódtak össze, a bort pedig az étkezőnek titulált alkóvban tették le. Morgan úgy látta, hogy Luke és Sam gyorsan összebarátkozott – az informatikus srácnak és a több mint alkalmi játékosnak bőven volt miről beszélgetnie.

Remélve, hogy a szerencséjük kitart, Morgan vajat dobott a serpenyőbe a spárgához.

– Nincs is jobb a házi kosztnál, amikor úton vagy. – Luke könnyed puszit nyomott a lány arcára. – Nagyra értékelem.

– Reméljük, hogy végül házi koszt lesz belőle, és nem segélykiáltás.

A férfi nevetett.

– Fantasztikus illata van. Használhatom a mosdót?

– Persze. A folyosó a nappalitól balra, az ajtó jobbra.

– Mindjárt kezdődik a tízperces visszaszámlálás – jelentette be Nina, miközben Sam átölelte.

– Nem hiszem el, hogy mindezt ti csináltátok. Egész nap dolgoztatok, aztán ilyen ételt készítettetek.

– Még nem is kóstoltad – emlékeztette Morgan.

– Egész nap dolgoztatok – ismételte Sam, és megcsókolta Nina feje búbját. – Aztán még a vacsora elkészítésével is mennyi időt töltöttetek.

Nina elégedetten felemelte az arcát egy csókra.

– Oké, akkor kezdjük. – Morgan belecsúsztatta a spárgát az olvasztott vajba, a telefonján öt percet állított be. Keverte, rázogatta, és sózásnál, borsozásnál próbálta használni a szemét és az orrát.

Amíg ő a serpenyővel dolgozott, Sam segített Ninának kivenni a hússzeleteket és a krumplit a sütőből, és a helyükre berakta a zsemléket melegedni.

– Csapatmunka. Lejárt az öt percem. Te jössz, Nina.

Helyet cseréltek, Morgan elrendezte a szeleteket egy tálcán, amelyet szintén Nina édesanyjától kaptak, és friss rozmaringot tett hozzá – az utasításnak megfelelően.

– Sajnálom – jött vissza Luke. – Kaptam egy hívást, fel kellett vennem.

– Nem gond, mi közben a célegyenesbe jutottunk. – Mor­gan a férfira nézett. – Minden rendben?

– Igen, csak egy kis változás a holnapi menetrendben. Segíthetek?

– Töltsd újra a poharakat, hátha szükségünk lesz rá.

Az asztalnál, miután a főzés és a tálalás befejeződött, Sam bekapta az első falatot.

– Mennyei – mondta Ninának, majd Morganre mo­­solygott.

Nina belekóstolt a húsba.

– Ohó. Ebben jók vagyunk, Morgan. Most mi van?

– Házi készítésű étel útközben. Hölgyeim? – Luke fel­emelte a borospoharát. – A szakácsokra.

– És anyura. Büszke lesz ránk, Morgan.

A hosszú nap ellenére Morgan minden percet élvezett. Igazi vacsoraparti az otthonában – az első alkalom, hogy nem elvitelre csomagolt vagy hozatott étellel. Beszélgetés, nevetés, Luke kezének időnkénti érintése az övén.

Aranyosnak találta, hogy a férfiak ragaszkodtak hozzá, hogy ők szedjék le az asztalt, és ellazult utána a kávézás során és a pékségben vásárolt vörösbársony-torta mellett.

– Nem szívesen szakítom félbe a bulit. A mai este az utazásom fénypontja. De a napirendváltozás miatt holnap nyolckor már a helyszínen kell lennem.

– Hová mész? – kérdezte Sam.

– Baltimore-ba rendeltek. Egy házfelújítással foglalkozó vállalkozó vett pár sorházat, és szeretné összekötni őket, és azt akarja, hogy okosotthonok legyenek. Úgy néz ki, hogy pár napot ott kell töltenem. Talán hármat. – Vállat vont. – A múlt hét végén beszorították a beosztásomba. Az egyik főnök barátja.

– Reggel nyolcra Baltimore-ban. Korán kell kelned.

– Igen, az biztos – bólintott Ninának –, és szép kihívás. Néhány régi sorházat egy okos városi minivillává alakítani úgy, hogy közben megőrizzük a hely történelmi jellegét. – Körülnézett. – Ezt szívesen megcsinálnám itt is. Jó a házad szerkezete, Morgan.

– Szerintem is. Amikor majd azt a falat kiveszem, talán okosotthont is csinálok belőle.

– Ha megteszed, hívj fel. Gondoskodom róla, hogy beleférj a költségvetésbe. Ígérem. Köszönöm, Nina, és köszönöm az édesanyádnak is. – Felállt. – Minden csodálatos volt. Igazán örülök, hogy megismerhettelek, Sam. És a jövő héten vethetek egy pillantást a rendszeredre. Mindig van rá mód, hogy finomítsunk a meglévőn.

– Az nagyszerű lenne.

Morgan kikísérte.

– Beugrom a bárba, ha visszajöttem. Pár nap múlva. Nem baj, ha hébe-hóba írok neked a magányos baltimore-i hotelszobámból?

– Dehogy.

– Elvihetlek vacsorázni, ha visszajöttem? Talán egy lépést előre a pizzához képest?

– Jól hangzik.

Amikor a férfi megcsókolta, csak kicsit mélyebben, mint az első alkalommal, és a teste egy kicsit szorosabban simult hozzá, arra gondolt, hogy nagyon jól hangzik.

– Sok szerencsét Baltimore-ban.

– Ha jó vagy abban, amit csinálsz, nincs szükséged szerencsére, de elfogadom a jókívánságot. Jó éjszakát, és köszönöm, nagyon köszönöm a vacsorát.

Morgan figyelte, ahogy a férfi a járda mellett álló kocsijához sétál az áprilisi estében, amely kezdett ködösödni az esőtől.

És amikor becsukta az ajtót, arra gondolt, hogy furcsa módon talán mégis van barátja. Átmenetileg.

Nina kikukkantott.

– Hallottam, hogy csukódik az ajtó, szóval… Igazán tetszett a fickó!

– Nekem is – bukkant fel mögötte Sam.

– Nekem is, tehát egyhangúlag elfogadva.

– Meg kellene hívnod vacsorára anyuhoz jövő vasárnap. Ő a te marylandi mamád, és örülne neki.

– Talán. Majd meggondolom. Mára elég volt. Reggel találkozunk, Sam?

– A felmérés szerint igen – mondta Nina, mire a férfi elvigyorodott.

Lefekvéshez készült. Épp amikor bebújt az ágyba, kapott egy sms-t Luke-tól.

Szerda, legkésőbb csütörtök. Addig is hiányozni fogsz.

Morgan elmosolyodott, érezte, hogy melegség árad szét benne, de habozott. Aztán megrázta a fejét, és az igazat válaszolta.

Nekem is hiányozni fogsz. Jó éjt.

Amikor kinyújtózott az ágyban, még mindig mosolygott.