A SÍREMLÉK
Ármin este, a műhely bezárása után fekete ruhába öltözött. Ez a ruha még a betegsége előtt készült. Azóta kicsit megtestesedett, a gomboknál a kabát ráncot vetett. Csak a felső gombot gombolta be, de így sem állt egészen jól a régi ruha, némi kisebbségérzettel indult el. Az özvegyasszony ajtajánál nem kis meghatódottsággal csöngetett. Claire maga nyitott ajtót. Ármin hasán tartva a keménykalapját, mélyen meghajolt. Ebben a mozdulatában inkább vidéki boltos volt, mint világfi.
– Ó, isten hozta, kedves Barta! – Claire a kezét nyújtotta.
– Igazán megtiszteltetés számomra, hogy meg méltóztatik ismerni.
– Hogyne ismerném. De úgy látom, kissé megsápadt Pesten. Hja, a jó falusi színünk!
Ármin, ha lehetett, még fehérebbé változott. A nagy szoba ajtója tárva volt. Sárga, szúrós este
