A FEHÉR SZAMÁR
Árminnak drága volt az ideje. A percei is kincset értek, mint a drágagyöngyök. De bármennyire takarékoskodott is e gyöngyszemekkel, arra mindenkor kész volt, hogy ha Klárával találkozik, nem törődik a percekkel. – Bár úgy lenne, hogy megállna akkor az idő!
Ezen a napon nemhogy csak találkozott vele, hanem az útjuk is éppen egyfelé vitt. Klára lassan lépkedett a Ferenciek terén. Fontos és eléggé sürgős dolga volt, mégis ő mindig úgy járt az utcán, mintha céltalan sétálgatna, szeme a kirakatokon, a járókelőkön, ujja játszott a napernyője fogóján. Ármin nyitott bérkocsin hajtatott, már messziről megakadt a szeme a lány alakján, mert a sürgő-forgó tömegben jó valakit látni, aki gondtalannak tetszik, az útja céltalannak.
A következő pillanatban felismerte. Akkor tüstént megáll
