A MILLIOMOS
Klára nagyon jól tudta, hogy valamit cselekednie kell mielőbb. Mégiscsak húzta-halasztotta, mintha az élet is csak addig tartana, amíg rejtőzködik. – Még egy nap nem számít – gondolta, és nemcsak a napok, a hetek rohantak. A legkülönösebb az volt, és ezt már szinte szégyenlette, hogy ez alatt az idő alatt a legkitűnőbb étvágya volt, és ha ezer félelemmel és gonddal hajtotta is le a fejét, félóra múlva mélyen aludt. Ilyen képtelenül mély és nyugodt álmai nem voltak gyerekkora óta, reggel pedig, mikor a napsugár betalált a szobájába, olyan frissen, egészségesen ébredt, majdnem hogy énekelni kezdett… míg aztán újra át nem gondolta szégyenletes állapotát. Farkasétvággyal evett, mélyen aludt, és észre kellett vennie, hogy hízik napról napra. Ennek az a haszna volt, hogy nem tűnt fe
