NYLONKOPONYÁK Minduntalan találkoztunk emberekkel, akiknek valami közük volt Magyarországhoz. Ilyen volt Gréte is, a penziósnőnk; Gréte Gabrinovics. Nevét az olasz származású férjétől nyerte, de hogy az olaszt miért hívták Gabrinovicsnak, a jó isten a megmondhatója. A harmincas években német nevelőnő volt Gréte egy újpesti ügyvédnél. Így meg tanult jó néhány magyar szót, és el tudta énekelni az akkori pesti slágereket. A szerencsénket, hogy egy este elvitt bennünket autókirándulásra, ennek a kapcsolatnak köszönhettük. No meg annak, hogy éppen összeveszett a férjével, ami megítélésünk szerint nem volt ritka esemény. Pedig keresztnevén Angelónak hívták a férjet, ami angyalt jelent. Nem valami előkelő kocsija volt, mint ahogy a penzió sem volt előkelő. Vonzerejét kizárólag a viszonylagos o

