TRIPOLISZ SIRATÁSA
Tripoliszt sosem szerettem, mert mit is szerethettem volna rajta? Roskatag, sebhelyes házait, az elrozsdásodott kerítéseket, a rendezetlen udvarokat, a bódékat, a sufnikat? Számozott utcáit! Nem én, nem szerettem; hogyan, hogy most mégis együtt érzek azokkal, akik siratják. Sőt elszorul a szívem, ha a nagy temetésre gondolok. Mert ekkora sírgödrökkel sosem temettek, mint amelyek az elsodort Tripolisz helyén keletkeztek.
Sosem laktam Tripoliszban, csak száz lépésnyire a határától. Mert ennek a telepnek pontosan megjelölhető határa volt minden oldalán. Neve alatt nem valami homályosan körvonalazott területet értettünk. Például a Göncöl utca egyik oldala sosem volt Tripolisz, de a másik igen, annak minden jegyével. Eleinte az árnyas, terebélyes fái miatt jártam oda, át a
