Örökség

ELSŐ FEJEZET-1

ELSŐ FEJEZETGEORGETOWN

Amikor Adrian Rizzo először találkozott az apjával, az megpróbálta megölni.

Hétévesen a világa elsősorban a mozgásból állt. Legtöbbször New Yorkban élt az anyjával és Mimivel, aki mindkettőjükről gondoskodott. De néha néhány hétig Los Angelesben, Chicagóban vagy Miamiban tartózkodtak.

Nyáron legalább két hetet a Marylandben élő nagyszüleinél töltött. Szerinte ez volt a legszórakoztatóbb, mert a nagyszüleinek voltak kutyáik és egy nagy udvaruk, ahol játszhatott, valamint egy gumiabroncs, amelyen hintázhatott.

Amikor Manhattanben laktak, iskolába járt, és az rendben is volt. Táncórákat vett és tornázott, és az sokkal jobb volt, mint az iskola.

Amikor az anyja munkája miatt utaztak, Mimi tanította, mert tanulni kellett. Mimi az oktatás részévé tette a hely megismerését, ahol tartózkodtak. Mivel egy teljes hónapot Washingtonban töltöttek, a tanulás része volt, hogy megtekintsék a műemlékeket, a Fehér Házat, és meglátogassák a Smithsonian Múzeumot.

Néha az édesanyjával dolgozott, és ezt nagyon szerette. Amikor anyja valamelyik fitneszvideójában szerepelt, meg kellett tanulnia egy gyakorlatot, például egy kardiótáncot vagy jógapózokat.

Szeretett tanulni; szeretett táncolni.

Amikor ötéves lett, egy egész videót forgattak így, amely a gyerekeknek és a családoknak szólt. Jógavideót, elvégre ő volt a baba a Jógababában, anyja vállalkozásában.

Büszke volt rá, és izgatott, mert az anyja azt mondta, készítenek még egyet. Talán tízéves korában, hogy azt a korosztályt célozzák meg.

Az anyja mindent tudott a korcsoportokról, a demográfiai adatokról és hasonló dolgokról. Adrian hallotta, ahogy a menedzserével és a producereivel beszélget róluk.

Az anyja sokat tudott a fitneszről is, a lélek és a test kapcsolatáról, a táplálkozásról, a meditációról és mindenféle ilyesmiről.

Főzni nem tudott, nem úgy, mint a papa és a nagyi, akiknek éttermük volt. Nem szeretett játszani, mint Mimi, mert teljesen lefoglalta, hogy a karrierjét építse.

Rengeteg megbeszélése, próbája, értekezlete, nyilvános szereplése és interjúja volt.

Adrian már hétévesen is megértette, hogy Lina Rizzo nem sokat tud arról, hogyan kell anyának lenni.

Ennek ellenére nem bánta, ha Adrian a kozmetikai szereivel játszik, amíg mindent visszatett a helyére. És sohasem haragudott meg, ha egy gyakorlaton dolgoztak, és Adrian hibázott.

Az volt a legjobb ezen az utazáson, hogy ahelyett, hogy visszarepültek volna New Yorkba, amikor az anyja befejezte ezt a videót, az összes interjút meg találkozót, a nagyszülőkhöz készültek egy hosszú hétvégére.

Adrian azt tervezte, hogy megpróbál egy egész hetet kialkudni, de egyelőre a padlón ült az ajtóban, és nézte, ahogy anyja új gyakorlaton dolgozik.

Lina azért választotta ezt a házat erre a hónapra, mert volt egy tükrös falú otthoni edzőterme, amely ugyanolyan fontos volt számára, mint a hálószobák száma.

Lina guggolásból kitörést, térdemelést és négyütemű fekvőtámaszt végzett – Adrian mindnek tudta a nevét –, és a tükörhöz – a nézőközönséghez – beszélt, utasításokat adott, bátorított.

Néha egy-egy csúnya szó is kicsúszott a száján, és kezdte elölről azt a gyakorlatot.

Adrian gyönyörűnek látta, mint egy izzadt hercegnőt, még úgy is, hogy nem volt kifestve, mert nem voltak emberek vagy kamerák. Zöld szeme volt, mint a nagyinak, és a bőre olyan, mintha napfürdőzött volna… pedig nem. A haja, amelyet most egy hajgumival hátrakötött, olyan volt, mint a meleg és jó illatú gesztenye, amelyet zacskóban lehet venni karácsonykor.

Magas volt, mint a papa, és Adrian remélte, hogy ő is ilyen magas lesz, amikor felnő.

Szűk, apró rövidnadrágot és sportmelltartót viselt, de a videókhoz vagy a szereplésekkor nem viselt semmi olyat, ami ennyit mutat, mert Lina szerint az nem elegáns.

Mivel Adriant test-, lélek- és egészségtudatosnak nevelték, tudta, hogy az anyja fitt, határozott és mesés.

Lina magában motyogva sétálgatott, hogy jegyzeteket készítsen, amiről Adrian tudta, hogy a leendő videó vázlata lesz. Három részből áll majd – kardió, erőnléti edzés és jóga –, mindegyik harmincperces, és lesz egy tizenöt perces bónusz, gyors útmutató a teljes testről.

Lina felkapott egy törölközőt, hogy megtörölje az arcát, és megpillantotta a lányát.

– A fenébe, Adrian! Megijesztettél. Nem tudtam, hogy itt vagy. Hol van Mimi?

– A konyhában. Csirke, rizs és spárga lesz vacsorára.

– Remek. Miért nem segítesz neki? Le kell zuhanyoznom.

– Hogyhogy dühös vagy?

– Nem vagyok dühös.

– Az voltál, amikor Harryvel beszéltél telefonon. Kiabáltál, hogy nem mondtad el senkinek, főleg nem egy átkozott bulvársajtó-riporternek.

Lina úgy rángatta ki a hajából a gumit, ahogy akkor szokta, amikor fáj a feje.

– Nem kellene magánbeszélgetéseket kihallgatnod.

– Nem hallgatóztam, hallottam. Haragszol Harryre?

Adrian igazán szerette anyja publicistáját, aki kis zacskó M&M’set vagy Skittlest szokott becsempészni neki, és mókás vicceket mesélt.

– Nem, nem haragszom Harryre. Menj, segíts Miminek. Mondd meg neki, hogy körülbelül fél óra múlva lent vagyok.

Igenis dühös volt, gondolta Adrian, amikor az anyja elsétált. Talán nem Harryre, de valakire biztosan, mert sokat hibázott gyakorlat közben, és gyakran káromkodott.

Márpedig az anyja szinte sohasem hibázott.

Vagy csak a feje fáj. Mimi azt mondta, hogy az embereknek néha megfájdul a fejük, ha túl sokat aggódnak.

Adrian felállt a padlóról. A vacsoránál való segédkezést unalmasnak tartotta, ezért bement a fitneszterembe. A tükrök elé állt. Egy korához képest magas lányt látott, göndör, fekete hajjal, mint amilyen egykor a nagyapjáé volt, kicsúszott a zöld hajgumiból. A szemében túl sok volt az arany ahhoz, hogy igazi zöldnek tartsa, mint az anyjáét, de folyton reménykedett, hogy majd változik.

Rózsaszín sortjában és virágos pólójában pózolt a tükrök előtt. Aztán a fejében bekapcsolta a zenét, és táncolt.

Szerette a táncórákat és a tornát, amikor New Yorkban voltak, de most azt képzelte, hogy nem órát vesz, hanem ő tartja.

Forgott, rúgott, cigánykerekezett, spárgázott. Keresztlépés, salsa, ugrás! Menet közben találta ki.

Húsz percig szórakoztatta magát. Élete utolsó ártatlan húsz perce volt.

Aztán valaki rátenyerelt a bejárati ajtó csengőjére… és le sem vette róla a kezét.

Dühös hangot hallott, olyat, amit sohasem fog elfelejteni.

Neki nem volt szabad ajtót nyitni, de ez nem jelentette azt, hogy ne nézhetné meg, ki csenget. Kisétált a nappaliba, aztán az előtérbe, miközben Mimi kimasírozott a konyhából. Mimi élénkvörös konyharuhába törölte a kezét, ahogy az ajtó felé sietett.

– Az ég szerelmére! Ég a ház?

Sötétbarna szemét forgatva nézett Adrianre, és a ruhát a farmerja derekába dugta.

– Fogd vissza magad! – kiáltotta erőteljes hangon a kis termetű nő.

Adrian tudta, hogy Mimi egyidős az anyjával, mert egy főiskolára jártak.

– Mi bajod van? – csattant fel, majd elfordította a zárat, és kinyitotta az ajtót.

Onnan, ahol állt, Adrian látta, hogy Mimi ingerültsége hogyan változik ijedtséggé.

Aztán minden olyan gyorsan történt.

Mimi megpróbálta újra becsukni az ajtót, de a férfi kinyitotta, és ellökte Mimit. Nagydarab ember volt, sokkal nagyobb, mint Mimi. Rövid szakállába ősz szálak vegyültek, a hajába még több, mintha ezüstszárnyak lennének az aranyon, de az arca vörös volt, mintha futott volna. Adrian első döbbenetében megdermedt, amikor látta, hogy a nagydarab férfi ellöki Mimit.

– Hol a fenében van?

– Nincs itt. Nem ronthatsz be ide csak úgy. Tűnj el! Takarodj innen, Jon, különben hívom a rendőrséget!

– Hazug kurva! – Elkapta Mimi karját, és megrázta a nőt. – Hol van? Azt hiszi, jártathatja a száját, és tönkreteheti az életemet?

– Vedd le rólam a kezed! Részeg vagy.

Amikor megpróbált elhúzódni, a férfi pofon vágta. Ez a hang úgy csattan Adrian fejében, mint egy pisztolylövés, és a lány előreugrott.

– Ne bántsd! Hagyd békén!

– Adrian, menj fel. Menj fel most azonnal!

De a felindult Adrian ökölbe szorította a kezét.

– Neki kell elmennie!

– Ezért? – vicsorgott a férfi Adrianre. – Ezért teszi tönkre az istenverte életemet? Nem is hasonlít rám. Biztosan kurválkodott, és most a nyakamba akarja varrni ezt a kis fattyút. A rohadt életbe! Bassza meg!

– Adrian, az emeletre! – pördült felé Mimi, és a kislány nem dühöt látott az arcán… ahogy ő maga érzett, hanem rémületet. – Most azonnal!

– Az a ribanc odafent van, ugye? Hazug kurva! Ezt teszem a hazugokkal.

Ezúttal nem pofon vágta Mimit, hanem ököllel az arcába csapott. Kétszer.

Amikor Mimi összeesett, Adriant félelem fogta el. Segítség. Segítséget kell hoznia.

De a férfi a lépcsőn elkapta, és a haját megragadva hátrarántotta a fejét.

Adrian visított, az anyjáért sikoltott.

– Igen, hívd csak az anyut. – Pofon csattant, tűzként égette a kislány arcát. – Beszélni akarunk az anyuval.

Miközben a férfi felfelé vonszolta a lépcsőn, Lina köntösben rontott ki a fürdőszobából, a haja még nedves volt a zuhanytól.

– Adrian Rizzo, mi a…

Megtorpant, és mozdulatlanná dermedt, ahogy a férfi szemébe nézett.

– Engedd el, Jon. Engedd el, hogy beszélhessünk.

– Épp eleget beszéltél. Tönkretetted az életemet, te hülye barom!

– Nem beszéltem azzal a riporterrel… sem senki mással rólad. Nem tőlem származik az a sztori.

– Hazudsz!

Újra megrántotta Adrian haját, olyan erősen, hogy a kislány úgy érezte, mintha lángolna a feje.

Lina két óvatos lépést tett előre.

– Engedd el, és megoldjuk a dolgot. Helyre tudom hozni.

– Rohadtul késő már. Az egyetem ma reggel felfüggesztett. A feleségem mélyen megdöbbent. A gyermekeim… és egy kurva percig sem hiszem, hogy ez a kis ringyó az enyém… a gyermekeim sírnak. Azért jöttél ide vissza, az én városomba, hogy ezt tedd.

– Nem, Jon. Dolgozni jöttem. Nem beszéltem a riporterrel. Több mint hét év telt el, Jon, miért tennék most ilyet? Miért tenném egyáltalán? Bántod a lányomat. Ne bántsd a lányomat!

– Megütötte Mimit. – Adrian érezte anyja tusfürdőjének és samponjának illatát, a narancsvirág finom édességét. És a férfi szagát, akit nem ismert, és aki izzadságtól és bourbontől bűzlött. – Az arcába vágott, és ő összeesett.

Lina levette a férfiról a tekintetét, és átnézett az emeletre futó korlát fölött. Látta, ahogy a véres arcú Mimi egy kanapé mögé kúszik.

Újra a férfira nézett.

– Ezt abba kell hagynod, Jon, mielőtt valakinek baja esik. Engedd meg…

– A baj már megtörtént, te kibaszott kurva!

A hangja heves volt, és vörösen izzott, akárcsak az arca, vagy az Adrian fejbőrét égető tűz.

– A családomnak baja esett. Akarsz még bajt látni? Kezdjük a fattyaddal.

A férfi elhajította, és Adrian repült. Rövid és ijesztő élmény volt, aztán a legfelső lépcsőfok szélének csapódott. A tűz, amelyet eddig a fején érzett, most a csuklójában, a kezében lobbant fel, végigszáguldott a karján. Aztán a feje koppant a fán, és csak az anyját látta, ahogy a férfira támad.

A férfi megütötte, újra meg újra, de az anyja visszaütött és rúgott. Szörnyű hangok hallatszottak, olyan szörnyűek, hogy a kislány szerette volna befogni a fülét, de képtelen volt mozdulni, csak elterült a lépcsőn és remegett.

Még akkor sem tudott megmozdulni, amikor az anyja rákiáltott, hogy fusson.

A férfi az anyja torkát szorongatta, rázta, és az anyja az arcába vágott, ahogy korábban a férfi Mimiébe.

Vér volt mindenütt, véres volt az anyja, véres a férfi.

Fogták egymást, majdnem úgy, mintha ölelkeznének, de a szorításuk kemény és cudar volt. Aztán az anyja a férfi lábára taposott, felrántotta a térdét, és amikor a férfi hátratántorodott, megtaszította.

A férfi a korlátnak tántorodott, aztán repült.

Adrian látta, ahogy hadonászva zuhan. Látta, ahogy az asztalnak csapódik, ahová az anyja virágot és gyertyákat tett. Hallotta azokat a szörnyű hangokat. Látta, hogy a férfi fejéből, füléből, orrából vér folyik.

Látta…

Aztán az anyja felemelte, maga felé fordította, az arcát a mellkasához szorította.

– Ne nézz oda, Adrian. Most már minden rendben van.

– Fáj.

– Tudom. – Lina a markába fogta Adrian csuklóját. – Rendbe fogom hozni. Mimi. Jaj, Mimi!

– Jön a rendőrség. – Mimi bicegett fel a lépcsőn. A szeme duzzadt, félig lehunyva, már kezdett belilulni. Amikor felért, leült melléjük, és mindkettőjüket átölelte. – Jön a segítség.

Meghalt, tátogta Adrian feje fölött.

Adrian mindig emlékezni fog a fájdalomra, és a mentős nyugodt, kék szemére, aki ellátta a csuklója zöldgally-törését. A hangja is nyugodt volt, amikor a szemébe világított, amikor megkérdezte, hány ujját tartja fel.

Emlékezni fog a rendőrökre, akik először érkeztek, miután a szirénázás elhallgatott. A sötétkék egyenruhájukra.

De a legtöbb dolog, még akkor is, amikor történt, homályosnak és távolinak tűnt.

Az emeleti nappaliban kuporogtak, ahonnan a hátsó udvarra és a kis halastóra láthattak. Az egyenruhás rendőrök leginkább az anyjával beszéltek, mivel Mimit kórházba vitték.

Az anyja elmondta, hogy a férfit Jonathan Bennettnek hívják, és hogy angol irodalmat tanít a Georgetown Egyetemen, illetve tanított, amikor megismerte.

Az anyja elmesélte, mi történt. Illetve belekezdett.

Aztán egy férfi és egy nő jött be. A férfi nagyon magas volt, és barna nyakkendőt viselt. A bőre sötétebb barna volt, és a fogai nagyon fehérek. A nő rövidre vágva viselte vörös haját, és az egész arcán szeplők virítottak.

Jelvényük volt, mint a tévéfilmekben.

– Ms. Rizzo, Riley nyomozó vagyok, és Cannon nyomozó, a társam. – A nő az övén hordta a jelvényét. – Tudjuk, hogy ez most nehéz, de néhány kérdést fel kell tennünk önnek és a lányának. – Aztán Adrianre mosolygott. – Adriannek hívnak, ugye?

Amikor a kislány bólintott, újra Linára nézett.

– Nem baj, ha Adrian megmutatja nekem a szobáját, és ott beszélgetek vele, míg ön Cannon nyomozóval beszél?

– Úgy gyorsabb lesz? A barátnőmet, a lányom dadusát kórházba vitték. Eltört az orra, agyrázkódása van. És a mentős szerint Adriannek zöldgally-törése van a bal csuklójában, és beverte a fejét.

– Ön is elég rosszul fest – jegyezte meg Cannon, mire Lina vállat vont, majd összerezzent a fájdalomtól.